Zenei performansz várja az érdeklődöket

MH/MTI
2024. július 15. hétfő. 18:38

A Magyar Képzőművészeti Egyetem diákjaival együttműködésben készült, Ádám, utazunk. (Elsüllyednek) című részvételi installációkból álló kiállításban a látogatók interaktív térbejárásokon szétszálazhatják és újraszőhetik a madáchi szöveghagyományt – tájékoztatta a Petőfi Irodalmi Múzeum az MTI-t hétfőn.

A program július 18-án, majd augusztusban három alkalommal, 8-án, 14-én és 15-én várja az érdeklődőket. A kiállítást egyénileg is meg lehet tekinteni a PIM udvaráról nyíló Szélfogó közösségi térben július 16. és 18. között – olvasható a tájékoztatóban.

Július 18-án 21 órától Hamvas Béla Babérligetkönyvét segítségül hívva a mediterrán életforma utáni vágyakozásban merülhet el a közönség a PIM kertjében. A kertbagoly felolvasóest egy színész és egy zenész játékára épül, az esemény rendezője és felolvasója Regős Simon, gitáron közreműködik Molnár Barnabás. Augusztus 29-én lesz a kertbagoly lezáró programja, amelyen a természet harmóniája jelenik meg többek között Hamvas Béla prózáján és Áprily Lajos, József Attila, Juhász Gyula versein keresztül.

Augusztus 8-án a PIM közönsége a TERIKE from Budapest a Szépvilág – Divat és kultúra a reformkori Pesten kiállításhoz készült experimentális zenei performanszán vehet részt.

A KertLabor fesztiválon július 18-án 17 órától Rejtő Jenő kisregényeiből kaphat ízelítőt a közönség Valcz Péter színművész és Thuróczy Gergely Rejtő-kutató közreműködésével. A felvezető kommentárokat és a felolvasást korabeli film- és zenei betétek színesítik – áll a közleményben.

Elolvasom a cikket