A csehek további támogatást ígértek Ukrajnának

MH/ MTI
2024. július 16. kedd. 21:43

„Még a héten, pontosabban csütörtökön Londonban aláírjuk a cseh–ukrán biztonsági együttműködésről szóló megállapodást is” – mondta Petr Fiala újságíróknak a sajtóértekezleten. Csehország kész segítséget nyújtani Ukrajnának az Európai Unióhoz és a NATO-hoz történő csatlakozás folyamatában is – tette hozzá a kormányfő.

„Ukrajna és Csehország erős stratégiai szövetséget építenek. Ez az együttműködés biztonságosabbá teszi Európát, és mindkét félnek előnyös” – hangsúlyozta Denisz Smihal.

Az ukrán miniszterelnök, akit tíz minisztere kísért el Prágába, újságírók előtt köszönetet mondott Csehországnak az Ukrajnának nyújtott támogatásért és szolidaritásért. Fontosnak nevezte, hogy több együttműködési szerződés és megállapodás aláírására került sor Prágában. Külön kiemelte a védelmi ipar és a lőszergyártás területén megvalósuló együttműködést, és üdvözölte a cseh cégek bekapcsolódását Ukrajna újjáépítésébe.

Csehország területén az idén további 1700 ukrán katonát képeznek ki – mutatott rá Petr Fiala. Tavaly mintegy 1600 ukrán katona kapott speciális kiképzést cseh területen.

Denisz Smihal ukrán miniszterelnököt délután a prágai Hradzsinban Petr Pavel cseh államfő is fogadta.

Elolvasom a cikket

hirlistazo.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.