Ahol huszonöt Patriot sem lenne elég

LMA
2024. július 16. kedd. 12:36

Állatorvosi lóként is szemlélhető Ukrajna légvédelme. Természetesen józan ésszel belátható, ez nem éppen üdvös, ha tetszik: kívánatos dolog az oroszokon, kínaiakon és még pár hasonlóan „apró” országon túl senkinek – viszont ettől a tény még tény marad: amit e téren Kijev fel tud mutatni, az édeskevés. Jelesül arról van szó, hogy a rezsim uralta területek teljes légvédelmi lefedettségéhez minimum huszonöt, de inkább huszonhét Patriot rendszerre lenne szükség – ezzel szemben jó, ha van négy. (S a hírek szerint e tételből egy példány az „éppen csak” jelzésű üzemmódban tud dolgozni, lévén az oroszok valahogy mégis levadászták az amúgy „elpusztíthatatlan” amerikai csodafegyvert.)

Érdemes még egyszer leírni: az (elképzelt) igény körülbelül hét-nyolcszorosa a meglévő arzenálnak. Ez már önmagában is elgondolkodtató, de még lehangolóbb lesz a felállás ha azt is leírjuk, hogy a becélzott mennyiség több mint kétszerese (!) annak, amit az amerikai Raytheon egy teljes év alatt képes az üzemcsarnokaiban előállítani.

És akkor még nem beszéltünk arról, hogy a Patriot a Raytheon egyik slágerterméke, melyet a világ számos országában rendszeresítettek. A cég önbevallása szerint újabban kapacitás-, szakember- és alkatrészhiánnyal küzd, késztermékeit pedig már évekre előre lefoglalták – például az éppen hadban álló Izrael, a gőzerővel fegyverkező lengyelek, románok – valamint sokan mások. Azaz ebbe a feszített rendelési állományba kellene beleszuszakolni az Ukrajnának szánt eszközöket. Melyeket – bagatell – valójában nem is Kijev, hanem az amerikai és európai adófizetők csengetnek ki a háborúpárti politikusok önös döntései alapján.

Egy kis hűsölés a nagy melegben: hómezőre telepített Patriot üteg szinte teljes kiszerelésben

Egy kis hűsölés a nagy melegben: hómezőre telepített Patriot üteg szinte teljes kiszerelésben

Fotó: AFP/NurPhoto/Jaap Arriens

Efféle helyzetekben az egyik lehetséges megoldás, hogy a vállalattól valaki „más helyett” kap Kijev új rendszert – vagy ad neki valaki „használtat”. Persze egy Patriot nem olcsó mulatság, s bár az atompontos összeg nem ismert, de több tucatnyi dollármilliókról beszélünk. (Viszonyításképpen: a Vaskupolába való egyetlen Tamir rakéta manapság negyvenezer amerikai dollártól kezdődik. Ki lehet könnyen számolni, mi pénzt éget el a zsidó állam a Hamász vagy a Hezbollah egy-egy rakétaesője esetén. És igen, egy célra két Tamír kell…)

Könnyen belátható, már maga a Patriot, mint fizikai rendszer is igen szűk keresztmetszetet jelent – s akkor még nem kerültek képbe az azt kezelő emberek. Természetesen e berendezések irányítása nem kíván atomfizikusi mesterdiplomát, ám az utcáról sem lehet bárkit beültetni a berendezések mellé. A kiképzés relatív nem hosszú, jellemzően pár hónap, ám egy háborús nyomás alatt álló országban a két nap is sok.

Ha pedig az oroszok eltalálnak egy irányítóállomást, akkor ott jó eséllyel lesz áldozat is. S mivel a szakember nagy kincs, mert egyre ritkább, vihetnek Ukrajnába akár öt rendszert is, ha nem akad majd mellé legény a gátra, akkor annyit ér, mint…

Elolvasom a cikket