Magyarbarát alelnöke lehet Donald Trumpnak

J. D. Vance szenátorral a magyar kormány is barátságos viszonyt ápol, tavaly nyáron Gulyás Gergely is találkozott a politikussal Washingtonban.

A 39 éves, azaz az amerikai politika legfelső szintjén kifejezetten fiatalnak számító szenátor James Donald Bowman néven született Ohióban, kisvárosi, szerény körülmények között élő családban nőtt fel. Vance a középiskola után rögtön az amerikai haditengerészet felé vette az irányt, melynek színeiben az iraki háborúban is szolgált. A republikánus ügy mellett már fiatal korában elköteleződött, egyetemi évei alatt az ohiói állami törvényhozás egyik republikánus szenátora, Bob Schuler mellett dolgozott.

Miután megszerezte jogi diplomáját a Yale Egyetemen, néhány év ügyvédi tevékenység után kockázatitőke-befektetőként kezdett dolgozni, többek között Peter Thiellel, a PayPal, illetve a big data-elemzés egyik legfontosabb nemzetközi szereplője, a Palantir Technologies társalapítójával. 2017-től rendszeresen elemezte a CNN-en az amerikai politikát, ebben a minőségében vált a republikánus oldal sztárjává.

2021-ben Thiel tízmillió dolláros támogatásának köszönhetően elindult az ohiói republikánus szenátori előválasztáson, majd a szenátorválasztáson, melyet 2022 novemberében meg is nyert. Ehhez az évhez kötődik Donald Trumppal kapcsolatos pálfordulása: korábban „amerikai Hitlerként” emlegette, 2022-ben ugyanakkor Trump ajánlásával nyerte meg a választást, s akkor már úgy fogalmazott, „ő a legjobb elnök, mióta csak élek, aki úgy tárta fel a korrupciót ebben az országban, mint senki más”.

Elolvasom a cikket