Nem hagyhatják el Romániát a Tate fivérek

MH/ MTI
2024. július 16. kedd. 19:20

Az ítélőtábla a vádhatóság fellebbezésének helyt adva megsemmisítette a bukaresti törvényszék július 5-én hozott, a Tate fivérek számára kedvező döntését, amely lehetővé tette volna, hogy bírói engedéllyel elhagyhassák Romániát, ha egy másik uniós országba akarnak távozni.

Az X-en mintegy kilencmillió követővel rendelkező, 37 éves Andrew Tate és öccse, Tristan Tate, a vádirat szerint a „loverboy” módszert alkalmazva, szerelmet színlelve hálóztak be fiatal lányokat, akiket aztán egy Ilfov megyei házban tartottak fogva, és különféle módszerekkel pornográf videók készítésére kényszerítették őket, amelyeket feltöltöttek az internetre, és ezáltal jelentős anyagi haszonra tettek szert.

A testvérpárt és két román állampolgárságú feltételezett bűntársukat 2022. december 30-án tartóztatták le Bukarest Voluntari nevű elővárosában, tavaly júniusban pedig bíróság elé állították őket Romániában. A vádpontok között bűnszervezet létrehozása, többrendbeli emberkereskedelem, kétrendbeli nemi erőszak, informatikai rendszerek jogosulatlan használata és adatok módosítása, valamint tettleges bántalmazás és egyéb erőszakos cselekmények szerepelnek.

Az influenszer és testvére három hónapot töltött előzetes letartóztatásban. Tavaly márciusban házi őrizetbe kerültek, amit augusztusban oldottak fel. Azóta hatósági felügyelet alatt állnak, és nem hagyhatják el Romániát.

Elolvasom a cikket