Az EP nem szavazta meg a politikai erőszak elítélését

MH/ MTI
2024. július 17. szerda. 15:56

Sajtótájékoztatóján Gál Kinga azt vetette az EP szemére, hogy gyakorlatilag semmit nem tesz a politikai erőszak ellen, amely már Európában is felütötte a fejét, példaként említve a Robert Fico szlovák miniszterelnök elleni támadást, illetve a Budapesten elfogott antifa aktivista, Ilaria Salis esetét, aki, „bár majdnem megölt egy ártatlan embert, jelenleg, minden eljárás ellenére mégis az EP padsoraiban ülhet, és arról oszthat ki minket, hogyan viselkedjünk”.

Gál Kinga elmondta, hogy napirend előtti felszólalásában kitért az EP keddi, az alelnöki tisztségekről tartott szavazására is, és tiszteletlenségnek nevezte a Patrióták Európáért frakció mögött álló mintegy 18 millió szavazóval, illetve a demokrácia alapvető szabályaival és a jogállamiság normákkal szemben, hogy az EP harmadik legnagyobbjának számító frakció két jelöltje – Klara Dostalova és Fabrice Leggeri – közül egyik sem kapott elegendő szavazatot.

„Az, hogy a Patriótáknak járó tisztségekre az Európai Néppárt segédletével gyakorlatilag szélsőséges kommunistát szavaztak be, elfogadhatatlan” – szögezte le, és jogi lépéseket sem zárt ki.

„Azért, ami a parlamenti szabályokért jár nekünk, meg kell küzdeni” – jelentette ki.

A Facebookon közzétett posztjában Gál Kinga emellett leszögezte: elutasítják az európai baloldal azon gyakorlatát is, hogy „minden politikai riválist szélsőjobboldalinak bélyegez”.

Az EP jegyzőkönyve szerint a Patrióták Európáért frakciónak a politikai erőszak elítéséről szóló kezdeményezését a parlament 339 szavazattal utasította el. A kezdeményezés mellett 119-en voksoltak, 15-en pedig tartózkodtak. Tartózkodtak a szavazástól a Tisza Párt EP-képviselői is, mások mellett a párt alelnöke, Magyar Péter.

Elolvasom a cikket