Elkészült az EU 2025-ös költségvetése

MH/ MTI
2024. július 17. szerda. 19:33

A brüsszeli tájékoztatás szerint a jövő évi költségvetés célja, hogy támogassa az EU hosszú távú prioritásait és céljait, hangsúlyozva a források elosztásának megvalósítható, elővigyázatos és kiegyensúlyozott megközelítését.

A közlemény Banai Pétert, a Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkárát idézte, aki kiemelte a költségvetés fontosságát a hosszú távú uniós prioritások és célok megvalósítása tekintetében. Hangsúlyozta, hogy az elért megállapodás jó kiindulópontot biztosít az Európai Parlamenttel folytatandó tárgyalásokhoz, ezzel lehetővé téve a költségvetés időben történő elfogadását.

„A javasolt költségvetés célja az elővigyázatos költségvetés-tervezés biztosítása, illetve mozgástér biztosítása az előre nem látható körülmények esetére” – fogalmazott.

Az államtitkár elmondta, a 2025-ös költségvetés egyrészt biztosítja az EU hagyományos politikáinak, köztük a kohézió és mezőgazdaság finanszírozását, illetve a 2021 és 2027 közötti többéves pénzügyi keret félidei felülvizsgálatában megerősített prioritások finanszírozását. A tagországok pénzügyminisztereiből álló tanács szeptember 13-ig, írásbeli eljárás keretében fogadja el hivatalosan álláspontját.

A megállapodás a magyar uniós elnökség számára iránymutatásul szolgál a 2025-ös uniós költségvetésről szóló, az Európai Parlamenttel tervezett tárgyalások során, amelynek jogszabályi határideje november 18. – tájékoztatott a Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkára.

Elolvasom a cikket