IDF: Izrael megölte a Hamász katonai vezetőinek a felét

MH/MTI
2024. július 17. szerda. 6:26

Az izraeli hadsereg közölte, hogy több mint kilenc hónappal a háború kitörése után a Hamász katonai vezetésének felét, s a szervezet összesen mintegy harmincezer fegyvereséből, valamint az Iszlám Dzsihád és más szervezetek további néhány ezer harcosából 14 ezret öltek meg vagy fogtak el.

Még mindig magas szinten működik egy zászlóalj Hán-Júnisz és Rafah között, valamint Deir al-Balahban és Nuszeiratban. A hadsereg végzett hat dandárparancsnoki, több mint 20 zászlóaljparancsnoki, és mintegy 150 századparancsnoki rangú Hamász-tiszttel.

Az IDF úgy véli, hogy a Hamász hiányt szenved katonákban és fegyverekben, csökkentek a parancsnoki és irányítási képességei, és „repedések” vannak a fegyveresek és parancsnokok motivációjában. „Túlélő üzemmódban” működnek, s a harcosok hiányát civilek toborzásával próbálják megoldani. A hadsereg azt is közölte, hogy a Hamász számára nehézséget jelent a hosszú tartózkodás az alagutakban és a nyári hőség.

Izrael a háború kitörése óta a Gázai övezetben 37 ezer célpontot támadott a levegőből, köztük több mint 25 ezer katonai építményt és rakétakilövő állomást. A jelentés szerint hónapokig fog tartani a gázai-egyiptomi határ mentén az összes alagút felderítése.

Izraelben úgy vélik, hogy a Hamász továbbra is képes megtámadni az IDF-nek az övezetben harcoló egységeit, és képes rakétákat indítani akár Tel-Aviv és Jeruzsálem irányába is. Ugyanakkor már elvesztette jelentősebb fegyvergyártó kapacitásait, melyeket Izrael megsemmisített, és ezért már csak jóval szerényebb minőségű fegyvereket képesek előállítani.

Elolvasom a cikket