Kamilla királyné egészségéért aggódnak a rajongók

Nem pihen Kamilla királyné, hiszen egymás után vesz részt a nyilvános eseményeken. Az elmúlt hónapokban nagyon sokat dolgozott, a saját feladatai mellett ugyanis még III. Károly királyt is helyettesítette. Legutóbb Guernsey-ben láthatták a rajongók, ám egy kötés volt a lábán – írja az Elle.hu.

III. Károly király és Kamilla királyné két napot töltött el Guernsey-ben. A királyi pár mosolyogva érkezett meg az első programra, ám az embereknek rögtön feltűnt, hogy a királyné kötést visel a bokáján, és egy esernyőt használ botként.

Kamilla királyné a kötés ellenére mosolygott, és viszonylag könnyedén mozgott. Az esernyőre azonban láthatóan szüksége volt, mivel segítette a járását a hosszabb séták alatt. A királynénak nagy valószínűséggel kificamodhatott a bokája.

A friss fotók után több rajongó is posztolt.

„Ó, nem! Mielőbbi gyógyulást kíván Őfelségének” – írta az egyik internetező.

„Ajj! Remélem, a bokája gyorsan meggyógyul. Ez borzasztóan fájdalmas lehet, és ő egy igazi katona, ahogyan viseli. Remélem, feltette a lábát, és jéggel borogatta a bokáját, amikor később otthon volt” – posztolt egy másik rajongó.

Kamilla brit királyné és III. Károly Guernseyben

Kamilla brit királyné és III. Károly Guernseyben

Fotó: AFP/POOL/Chris Jackson

Elolvasom a cikket