Már a demokraták sem hisznek Bidenben

MH/ MTI
2024. július 17. szerda. 20:45

A Demokrata Párt országos konvenciójának szabályalkotó bizottsága a következő napokban véglegesítené a virtuális szavazás menetét, ami nem kezdődne meg augusztus 1. előtt.

A Demokrata Párt képviselőházi tagjai közül egyre többen ellenzik Joe Biden hivatalos jelöltté nyilvánításának felgyorsítását, hogy azt az augusztus 19. és 22. között Chicagóban szervezett demokrata jelölőgyűlés előtt véglegesítsék. Az ellenzők egyike, Jared Huffman, a Demokrata Párt kaliforniai kongresszusi képviselője a CNN hírtelevíziónak adott interjúban számolt be a politikustársai körében növekvő aggodalomról, és „szörnyű elképzelésnek” nevezte az előre hozott elnökjelölést, valamint azt mondta, hogy amennyiben az elnökválasztást most tartanák, Joe Biden súlyos vereséget szenvedne.

Szerdán jelent meg az AP-NORC elmúlt napokban készült közvélemény-kutatása, amely szerint a Demokrata Párt szavazóinak csaknem kétharmada, 65 százaléka szerint Joe Bidennek vissza kellene lépne az elnökjelöltségtől.

Donald Trump esetében pártja, a Republikánus Párt szavazóinak 73 százaléka a volt elnököt támogatja, és 26 százalék mondja azt, hogy másnak kellene átengednie a jelöltséget.

A felmérés szerint az amerikai választók körében Joe Biden jelöltsége 28 százalékos támogatást élvez, míg Donald Trump elnökválasztási indulását 41 százalék támogatja.

Joe Biden elnökjelöltségét a demokrata regisztrált választók között az afroamerikaiak támogatják a legnagyobb arányban, és körükben a hivatalban lévő elnök újraindulását 50 százalék látná szívesen.

A fehér demokrata választók 32, a spanyol ajkú demokrata szavazók 33 százaléka szeretné, ha Joe Biden lenne a Demokrata Párt elnökjelöltje – derül ki az AP-NORC július 11. és 15. között készült közvélemény-kutatásából, amely szerint a 45 évnél fiatalabb demokrata választók pontosan négyötöde (75 százalék) akarja Joe Biden visszalépését.

Elolvasom a cikket