Szív és lélek kell a gyermekvédelemben a sikerhez

MH/ MTI
2024. július 17. szerda. 17:28

Csak akkor lehet sikert elérni a gyermekvédelemben, ha lesz szív és lélek ahhoz, hogy a traumákon átsegítsék a gyerekeket és fiatalokat – mondta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Abaújszántón, a Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézmény új székházának szentelési ünnepségén.

Fülöp Attila úgy fogalmazott, a jogszabályok és támogatások mellett szükség van ezekre a tényezőkre. Enélkül nem fog menni – mondta. Az államtitkár kiemelte, ezt a hozzáadott értéket az egyházi szolgáltatók és emberek tudják megadni a fiataloknak. Ez volt az egyik oka annak, hogy több mint egy évtizeddel ezelőtt a kormány „szövetkezett az egyházakkal” a gyermekvédelmi területen.

Fülöp Attila leszögezte, az elmúlt időszakban hozott jogszabály-módosításoktól új minőséget és szintet remélnek, ami segíteni tud a szolgáltatóknak is. A sikeres gyermekvédelemhez az kell, hogy az állami, egyházi és civil szereplők együttműködve végezzék feladatukat.

Az államtitkár szerint példát mutat a Miskolci Egyházmegye és a görög katolikus közösség abban, ahogy a gyermekekkel foglalkoznak ezen a területen. Az új székház kapcsán pedig köszönetet mondott azért, hogy a fiatalok mellett a dolgozókra is figyelnek.

A Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézmény új abaújszántói székháza mintegy 200 millió forintból valósult meg, a költségeket a görögkatolikus egyház önerőből finanszírozta. A Miskolci Egyházmegye fenntartásában működő intézményben 770 gyermekről gondoskodnak. Tizenkét lakásotthont üzemeltetnek, ebből egy anyás csecsemőotthon, valamint 200 nevelőszülő segíti munkájukat.

Az új székházat Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita és Orosz Atanáz görögkatolikus püspök szentelte fel.

Elolvasom a cikket