Telt ház a 42. Lidl Balaton-átúszáson, lezárták a nevezést

A nevezők idén is három erőpróba közül választhattak: a legtöbben a klasszikus, 5,2 kilométeres távon próbálják ki magukat, vagyis Révfülöpről indulva átúsznak Balatonboglárra, akik ezt még soknak gondolják, a 2,6 kilométeres féltávra neveztek. Az úszás mellett évről évre egyre többen jelentkeznek a Balaton-áthúzásra, vagyis SUP segítségével teljesítik az északi és déli part közötti, 5200 métert.

„A nyár kezdete óta érezhető volt a kiemelt érdeklődés, és be is jött a jóslatunk, előzetesen minden induló hely elfogyott a 42. Lidl Balaton-átúszásra, helyszíni nevezésre nincs lehetőség” – mondta Kocsis Árpád, a Budapest Sportiroda ügyvezetője.

A tervek szerint ezen a héten szombaton, július 20-án rendezik a Balaton-átúszást, ám a végső szót az időjárás mondja ki. Az nem kérdés, hogy megfelelő lesz a vízhőmérséklet, de ez még nem elegendő, hiszen az erős szél és hullámzás is kizáró ok lehet.

Szokás szerint az eseményt megelőző csütörtökön, vagyis holnap döntenek a szervezők a HungaroMet Siófoki Obszervatórium szakemberei és a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság parancsnokának iránymutatása alapján arról, hogy július 20-án meg lehet-e tartani biztonságos körülmények között a 42. Lidl Balaton-átúszást.
Várhatóan délben tájékoztatják a közvéleményt és kiemelt figyelemmel a 12.500 nevezőt.

Elolvasom a cikket