A kánikula átalakítja a bevásárlási szokásokat

Számszerűsíthető károkat okozhat a magyar gazdaságban a lassan két hete tartó afrikai meleg, amely jelentősen visszafoghatja néhány ágazat termelését. Két évvel ezelőtt például egy százalékpontot elvett a hazai GDP-növekedésből az akkori hőség és az aszály, de ez főleg az agráriumban keletkezett károkra vezethető vissza. Tény azonban, hogy ha a mezőgazdaságban problémák vannak, az közvetve a kiskereskedelemre is kihat.

A termelékenységre nagyon rossz hatással van az extrém meleg. Ráadásul ebben az időszakban a fogyasztás is csökken, csak azok a termékek értékesíthetőek a boltokban, amelyek a hőség elviseléséhez szükségesek. Az Országos Kereskedelmi Szövetség a kérdésünkre úgy válaszolt: alapvetően azt látjuk, hogy minden, ami a melegben jól jön, jobban fogy (víz, fagyi, jég, sör, légkondicionáló).

Az élelmiszer-forgalom júniusban–júliusban még viszonylag erős szokott lenni, a szabadságok hatása inkább augusztusban érződik, az előző havi nyári forgalomhoz képest inkább ekkor tapasztalható némi visszaesés a költésben.

Érdekesség, hogy extrém hőségben a sör sem fogy jól. Nem azért, mert a vásárlók nem veszik meg a boltban, hanem mert a vendéglátóhelyek teraszán ilyen melegben kevesebben ülnek ki, így pedig kevesebb sört fogyasztanak.

Elolvasom a cikket