El-selejtező – Idegenbeli győzelme ellenére búcsúzott a Paks

MH/ MTI
2024. július 18. csütörtök. 22:14

A hazai 4-0-s vereség után más felfogásban és jobban játszva lépett pályára a Paks Romániában, ám a kiegyenlített találkozón sokáig nem született érvényes gól. Könyves Norbert az első félidőben egy les miatt érvénytelenített találatot szerzett, majd a 79. percben újfent eredményes volt, ezt viszont már megadta a játékvezető. A végeredményt Böde Dániel állította be a 90. percben.

A magyar csapat a Konferencia-liga selejtezőjének második fordulójában szerepel majd jövő csütörtökön, amikor a ciprusi AEK Larnacát látja vendégül.

A Kl-selejtező második körében további két magyar együttes lesz érdekelt: a Fehérvár FC az azeri Szumgajit, a Puskás Akadémia pedig az ukrán Dnipro-1 vendége lesz. Utóbbi találkozót Kassán rendezik.

Jó iramban kezdődött a mérkőzés, amelynek első negyedórájában mindkét együttes alakított ki gólszerzési lehetőséget, de a befejezésbe rendre hiba csúszott. A folytatásban is kiegyenlített maradt a játék, majd Hahn remek kiugratásából Könyves szerzett gólt, de a találatot videóbírós ellenőrzés után érvénytelenítette a játékvezető les miatt. A Paks minden szempontból jobban futballozott, mint egy héttel ezelőtt, ám a szünetig nem sikerült csökkentenie a hátrányát, miközben a Corvinul olykor-olykor veszélyes ellentámadásokat vezetett.

A fordulás után nem változott jelentősen a játék képe, de az iram és a színvonal az idő előre haladtával egyre csökkent. Bognár György vezetőedző cserékkel igyekezett frissíteni együttesén, amely a hajrában próbált nagyobb nyomást gyakorolni a Corvinul kapujára, és 11 perccel a játékidő letelte előtt Könyves szép góljával meg is szerezte a vezetést. A továbbiakban a román vendéglátók már leginkább az összesített állás megőrzésére törekedtek, míg a Paks az utolsó pillanatig küzdött becsülettel, Böde pedig a 90. percben bebiztosította a tolnaiak győzelmét, ami viszont továbbjutást nem ért.

Európa-liga, selejtező, 1. forduló, első mérkőzés:
Corvinul Hunedoara (román)-Paksi FC 0-2 (0-0)

Nagyszeben, v.: Peter Kralovic (szlovák)
gólszerzők: Könyves (79.), Böde (90.)
sárga lap: Bus (92.), illetve Kinyik (49.), Kovács (54.), Windecker (81.), Szabó J. (91.)
Továbbjutott: a Corvinul, 4-2-es összesítéssel.

Corvinul Hunedoara:
Lefter – Iacob, Lica, Manolache, Neacsa (Velisar, 84.) – Roger (Pop, 92.), Bradu (Ubbink, 84.), Hrezdac – Lupu, Bus, Pirvulescu (Girbita, 92.)

Paksi FC:
Szappanos – Ötvös, Kinyik, Szabó J. – Osváth, Mezei (Windecker, 62.), Vécsei (Vas, 71.), Papp, Kovács (Silye, 62.) – Hahn (Böde, 62.), Könyves

Elolvasom a cikket