Előkelő őslakosok maradványaira bukkantak perui régészek

A kultúra többek között művészetéről híres, tagjai gyönyörű kerámiákat, fémtárgyakat és textíliákat készítettek, emellett nagy, teraszos mezőgazdasági területeket hoztak létre, és messzire érő kereskedelmi kapcsolatokat alakítottak ki. A chimúkat az 1400-as évek végén hódították meg az inkák, nem sokkal a spanyolok érkezése előtt – tájékoztat az ng.24.hu.

Sinthya Cueva vezető régész szerint 11, körülbelül 800 éve elhunyt személy csontjait találták meg eltemetve, nyakláncokkal, fülbevalókkal és karkötőkkel. „Valószínűleg a chimú vezető réteg tagjai voltak” – mondta a szakember. Azt, hogy a feltárt díszeket milyen anyagból készítették, nem részletezte, más, korabeli lelőhelyeken viszont bronz és arany ékszerek kerültek elő.

A mostani leleteket a civilizáció fővárosában, Chan Chanban találták meg. Az ősi település bonyolult vályogtégla-építészetéről ismert, Chan Chan egykor a világ egyik legnagyobb vályogvárosa volt.

Cueva szerint a sírokat az idők során megbolygatták, a csontok pedig erőszakos halálra utaló jelekre utalnak. A nyughelyek a város azon részén találhatóak, amely nem rendelkezik a temetők szokásos jellemzőivel. A maradványokat egy, idén áprilisban megindult ásatás során fedezték fel, a kutatók célja a palotaegyüttes falainak helyreállítása.

Elolvasom a cikket