Harry hercegék kirúgták a dadusukat

Amikor Harryék az első gyermeküket, Archie Harrison Mountbatten-Windsort várták, azt tervezték, hogy maguk csinálnak mindent, nem vesznek igénybe segítséget. Aztán mégis átgondolták, miután Meghan anyukája, Doria hazaköltözött az Egyesült Államokba. Az első alkalmazottal azonban rossz tapasztalataik voltak, nem úgy viselkedett, ahogy azt elvárták volna tőle – fogalmaz a Life.hu.

Omid Scobie újságíró, aki köztudottan közel áll a házaspárhoz, a Harryről és Meghanról szóló, Finding Freedom című könyvében írt a történtekről.

„Úgy döntöttek, hogy felvesznek egy éjszakai dadust, aki segít kialakítani az alvási rendet, és felkel a kisbabához, ám az együttműködésük nem volt hosszú életű. Meghan és Harry a második éjszaka közepén kénytelen volt elküldeni a nőt, mert szakszerűtlenül és felelőtlenül bánt a gyerekkel.”

A rossz tapasztalatok ellenére Meghan és Harry úgy döntöttek, hogy megpróbálkoznak egy másik dadussal. Az incidens miatt azonban már mindketten gyanakvók voltak. A könyv szerint egyikük sem volt nyugodt éjjelente, ha nem maguk nézték meg, minden rendben van-e Archie-val. Ezért néhány hét után úgy döntöttek, nappalra vesznek fel egy bébiszittert.

Cambridge hercegének és hercegnéjének dadájával ellentétben a sussexiek nevelőnője nem élt velük Frogmore Cottage-ban. Harry és Meghan megegyeztek abban, hogy egyikük sem akarja, hogy az otthonuk tele legyen személyzettel, mert látták Vilmoséknál, hogy ez mivel jár. Szerették azt, hogy a nap végén csak ők hárman vannak a házban.

Felkeresték Lorren Khumalót, és végül rábízták a kis Archie gondozását. A dadus a Harry & Meghan című dokumentumfilben így emlékezett vissza a felkérésre:

„Emlékszem, hogy olyan gyorsan vezettem, hogy tudtam, meg fognak büntetni, és igen, így is történt. Amikor megérkeztem a Frogmore Cottage-hoz, megláttam ezt a magas, vöröshajú fickót. Mezítláb volt, én pedig pont előtte vettem egy pár új cipőt. Hirtelen – bármit is gondoltam vagy éreztem korábban – elengedtem a formaságokat, és megnyugodtam. Nagyon gyakorlatias szülők voltak, reggel, amikor Archie felébredt, az első dolguk az volt, hogy anya és apa bejöttek, a babával voltak, ők etették meg, aztán utána én vettem át, és általában elmentünk egy reggeli sétára” – idézte a nevelőnőt az Mirror.

A dadus Harry feleségének is nagy támasza volt

Lorren munkájával Meghan Markle is nagyon elégedett volt, az asszony pont úgy bánt Archie-val, ahogy maga is tette volna, többször magára kötötte a kisfiút egy hordozókendővel, mint Zimbabwéban is szokták.

„Vigyázott Archie-ra, és vigyázott ránk is, vigyázott rám is” – mondta alkalmazottjáról a hercegné.

Elolvasom a cikket