Az izraeli kormányfő szerint a hágai bíróság antiszemita

MH/ MTI
2024. július 19. péntek. 19:46

„A zsidó nép nem megszálló a saját földjén – sem örök fővárosunkban, Jeruzsálemben, sem őseink földjén, Júdeában és Szamáriában” – hangoztatta Netanjahu Ciszjordánia bibliai neveit használva.

„Semmilyen hazug hágai döntés nem fogja elferdíteni ezt a történelmi igazságot, és ugyanígy megkérdőjelezhetetlen az izraeliek letelepedésének jogszerűsége szülőföldünk bármely területén” – tette hozzá, egyenlőséget téve az Izrael 1948-as tűzszüneti vonalain belüli, és az 1967-ben Jordániától elfoglalt Ciszjordánia között.

„A hágai bíróság döntése sokadik alkalommal bizonyítja, mennyire határozottan antiszemita és politikai szervezetről van szó. Nem fogadjuk el tőlük az erkölcsi prédikációt, eljött a kormányzás és a szuverenitás ideje” – szögezte le Itamár Bengvír, a jobboldali Zsidó Erő párt vezetője, a kormány belbiztonsági minisztere.

Becalel Szmotrics, a jobboldali telepespárt, a Vallásos Cionisták elnöke Ciszjordánia annektálására is felszólított a hágai döntés nyomán: „Szuverinitást most!” – mondta.

Jiszráel Kac külügyminiszter „torznak, egyoldalúnak és alapvetően hibásnak” nevezte a hágai döntést. Hozzátette, hogy figyelmen kívül hagyja „az Izrael földjén élő zsidó nép történelmi jogait és a helyi valóságot, az Izraelt sújtó biztonsági fenyegetéseket”.

Beni Ganz, a Nemzeti Tábor centrista párt elnöke is visszautasította a nemzetközi bíróság határozatát. „Újabb bizonyítéka a külső beavatkozásnak, amely nemcsak a regionális biztonság és stabilitás ellen hat, és figyelmen kívül hagyja az október 7-i mészárlást és a ciszjordániai terrort, hanem egy újabb példája a politikai konfliktus jogi kérdéssé változtatásának is” – vélekedett Ganz.

Avigdor Liberman, az ellenzéki jobboldali Izrael a Hazánk nevű párt elnöke antiszemitának és képmutatónak nevezte a hágai bíróságot, Juli Edelstein, az izraeli parlament külügyi és biztonsági bizottságának elnöke pedig illuzórikusnak és aljasnak minősítette a döntést, amely szerinte ösztönzi a terrorizmust.

Elolvasom a cikket