Carlson: Akár egy próbababa is lehetne amerikai elnök

A Fox News egykori műsorvezetője Donald Trump volt elnököt – aki most a Republikánus Párt hivatalos jelöltje a novemberi választásokra – úgy méltatta, mint aki rendelkezik az amerikai nép egyesítéséhez szükséges karakterrel. A hónap elején ellene elkövetett merénylet túlélése igazi nemzeti vezetővé tette Trumpot – véli Carlson.

Csak azért, mert elnöknek nevezed magad, az önmagában még nem jelent olyan sokat – mondta az újságíró, majd hozzátette: „Én is nevezhetem a kutyámat a Hewlett Packard vezérigazgatójának – ez nem jelenti azt, hogy az is”.

Foghatsz, nem is tudom, egy próbababát vagy egy halott embert, és elnökké teheted – tette hozzá Carlson.

„[Ez] elméletileg lehetséges. Elég csalással ez megtörténhet” – állította a médiaszemélyiség.

Egy igazi vezető bizalmat ébreszt az emberekben, és a nemzeti érdekeket mindenek fölé helyezi – hangsúlyozta Carlson. A kritikusok azzal vádolják Trumpot, hogy menthetetlenül önző és veszélyt jelent az Egyesült Államokra, de az újságíró szerint a merényletkísérletre adott reakciója ennek ellenkezőjét bizonyítja.

Trump azt állította, hogy Joe Biden elnök „elcsalta” a 2020-as választásokat, megfosztva ezzel a republikánust a második ciklusától. A Trump-kampánynak nem sikerült bírósági úton bizonyítania ezeket az állításokat, bár Carlson nyilvánvalóan utalt erre a gondolatra, valamint arra a felfogásra, hogy Biden fizikailag és szellemileg képtelen további négy évig hivatalban maradni.

Biden a múlt hónapban katasztrofális elnökjelölti tévévitát vívott Trump ellen, gyakran elvesztette gondolatmenetét és összefüggéstelenül beszélt. A Demokrata Párton belül erős nyomás nehezedik rá, hogy fejezze be újraválasztási pályázatát, és engedje meg, hogy a jövő hónapban egy másik jelöltet állítsanak. A hírek szerint Biden már a hétvégén bejelentheti, hogy visszalép.

Biden a nyilvánosság előtt fenntartotta, hogy indulni kíván, és csak a mindenható Isten vagy egy újonnan felfedezett egészségügyi probléma kényszerítheti visszalépésre.

Elolvasom a cikket