Egy gyékényen

Attól még, hogy Dobrev Klára folyamatosan jobboldaliként emlegeti Magyar Pétert, a józan magyarok pontosan tudják, hogy most is hazudik, ahogy ő ezt már szokta. Egyszerűen nem tud letérni erről a pályáról, mert ha nem Orbánt szidja, nem az uniót majmolja, akkor nincs mit mondania az embereknek, s a DK amúgy már most gyalázatos közvélemény-kutatási eredményeknél is gyengébben szerepelne a felmérésekben, ami már szinte a politikai halállal lenne egyenlő.

A lényeg a lényeg, Strasbourg a tettek nyelvén bizonyította be, amit a magyarok többsége mindig is tudott, hogy Magyar nagyon is baloldali, a politikai baloldalhoz tartozik.

Több olyan esemény történt a napokban, amely ennek egyértelmű bizonyítékát adják. Itt van például a Donald Trump elleni merénylet, amelyet Magyar Péter éppen úgy nem ítélt el, mint a baloldal többi része, élén Gyurcsány Ferenccel és Dobrev Klárával.

A Patrióták Európáért frakció erről vitát kezdeményezett az Európai Parlamentben. Ezzel kapcsolatban Gál Kinga kijelentette, határozottan elutasítjuk az európai baloldal azon gyakorlatát, hogy minden politikai riválist szélsőjobboldalinak bélyegez, és mindenféle szégyenletes paktumokkal szembemegy a demokratikus játékszabályokkal. Ez sérti a demokrácia és a jogállamiság legalapvetőbb szabályait.

A vita során a Tisza Párt képviselői mindannyian tartózkodtak, vagyis nem ítélték el határozottan a Trump elleni merényletet.

Gál Kinga aláhúzta: „A kettős mérce újra megnyilvánult: hazafias, patrióta érzelmű politikusok ellen elkövetett erőszak kapcsán nem hajlandóak szót emelni.”

De volt itt más is. Például az Ukrajnáról szóló határozat, illetve Ursula von der Leyen bizottsági elnökké való újbóli megválasztása. Itt is egy gyékényen árult a DK és a Dobrev szerint „jobboldali” Magyar Péter. A határozat szerint a képviselők felszólítják az EU-t és a tagállamokat, hogy növeljék az Ukrajnának nyújtott katonai támogatásukat, a szükséges ideig és bármilyen formában. A DK csont nélkül megszavazta a határozatot, a Tisza Párt pedig tartózkodott, ami tartalmilag éppen annyit jelent, mintha megszavazta volna. A bármeddig és bármilyen formában nyújtott támogatás ugyanis a háború melletti kiállást jelenti. A béke álláspontját ugyanis csak a határozott nem szavazat jelentette volna, hiába próbálja magyarázni a bizonyítványát Magyar Péter a fegyverek küldésének elutasításával kapcsolatban. A Néppárt szóvivője szerint Magyar csak azért mondta, hogy nem küldene fegyvereket Ukrajnába, hogy kivédje az ezzel járó negatív belpolitikai következményeket. Vagyis a Néppárt szóvivője jóváhagyta Magyar Péternek, hogy hazudjon a háborúval kapcsolatos álláspontjáról.

Ursula von der Leyen újraválasztása kapcsán Magyar Péter negédes bejegyzése a Facebookon pedig jól mutatja, miként szavazott a Tisza Párt képviselője: „Jeleztem elnök asszonynak, hogy amennyiben a mai szavazáson az Európai Parlament bizalmat szavaz neki a következő ciklusra, akkor ősszel szeretettel várjuk Magyarországon, hogy személyesen találkozhasson a magyar emberekkel.” Mit ad Isten, bizalmat szavaztak Ursulának.

Érzik ezt a nyálas stílust, amit Magyarország egyik legerősebb, háborúpárti, halálpárti ellenségével szemben használ Magyar Péter? Dobrevéknek már régóta jól megy ez. Most itt egy újabb jelentkező.

A nőkkel erőszakoskodik, az országával meg hazardírozik, legfőbb ellenségét dédelgeti. Ez aztán az igazi hazafias politikus! Csak zárójelben mondom, Ursula von der Leyen nemrég visszautasította a hivatalos meghívást, hogy megnyissa hazánk uniós elnökségét.

Lehetséges lenne, hogy Magyar úgy átvágja a szavazóit, hogy voksaik számával ne Gyurcsány Ferencet utasítsa maga mögé, hanem Orbán Viktort? Ez nyilvánvalóan elképzelhetetlen.

Lehet még ezt a kettős játékot játszani még egy ideig mind a DK-nak, mind Magyar Péternek. Biztos azonban, hogy azok a szavazók, akik Magyart támogatják nem Orbánt akarják leváltani, hanem Gyurcsányt és a baloldalt. Tudomásul kell venni, hogy a szabadságok idején is ellenzékváltó hangulat van az országban, amelynek előidézője éppen a tehetetlensége, alkalmatlansága miatt egy helyben topogó Gyurcsány Ferenc, aki tizennégy éve még arra is képtelen volt, hogy megszorongassa Orbán Viktort, nemhogy legyőzze.

Gyurcsány helyesen teszi, ha nem mond le.

A jövőben is nyugodtan el tud alibizni. Képességek dolgában pedig messze felülmúlja Magyar Pétert.

A szerző újságíró

Elolvasom a cikket