Embert is ölt a párizsi késelő

MH/ MTI
2024. július 19. péntek. 14:28
Frissítve: 2024. július 19. 14:33

A rendőrség pénteki közlése szerint a híres Champs-Élysées sugárúton egy Louis Vuitton üzlet magán biztonsági őre hívta ki a hatóságiakat, bejelentve, hogy az üzletben egy késsel fenyegetőző férfi tartózkodik. A férfi elmenekült, de közben a késsel megsebesített egy rendőrt a tarkóján a csigolyák közelében. A támadót később, még aznap este egy másik rendőr lelőtte.

Mint kiderült, a késelő egy órával a rendőrök elleni támadás előtt megölt egy 16 éves fiatalt Courbevoie párizsi elővárosban.

A rendőrség pénteken terrorizmus vádjával letartóztatott egy férfit, akit azzal vádolnak, késsel próbált megölni egy taxisofőrt, miközben támogatását fejezte ki a Hamász palesztin militáns csoportnak.

A férfi, akit a hatóságok már radikalizálódott emberként ismertek, kedd este Le Mans városában fegyverrel hadonászva megállított egy taxit, és azt követelte, hogy egy több mint 35 kilométerre lévő, Ferte-Bernard település melletti félreeső területre vigyék. Ezt követően erőszakkal kiszorította a sofőrt a kocsiból, megkötözte, és a nyakára támadt a pengével.

A sofőrnek sikerült bemenekülni egy helyi lakos házába, ahol végül a mentőszolgálat munkatársai ellátták. A támadót pénteken kora reggel őrizetbe vették a Párizstól nyugatra fekvő Yvelines-ben. Terrorizmus, gyilkossági kísérlet és emberrablás vádjával nyomoznak ellene – közölte az ügyészség.

Elolvasom a cikket