Azt mondja Csintalan Sándor a Hírklikknek, Donáth László halála példa arra, hogy a meghurcoltatásba bele lehet halni. Én pedig azt mondom erre, ha Csintalan Sándor jelleméről élethű szobrot akarnának mintázni, az leginkább egy romhalmazra hasonlítana.
A most éppen megint MSZP-s színekben tetszelgő Csintalan bukfencezett már örömében Horn Gyula 1994-es győzelmekor a Hősök terén, vezette a betelefonálós műsort a HírTV-ben. A politikai hullámvasúton való szemforgató közlekedése és ismételt megtérése a kommunistákhoz jól mutatja, hogy alapvetően bolsevik gyökerekből táplálkozik.
Csintalan a Hírklikkben halála napján készült beszélgetésben mentegette azt a Donáth Lászlót, aki kommunista létére evangélikus lelkész volt a Gaudiopolis Békásmegyeri Evangélikus Szeretetházban, amelyet az igazgatótanács elnökeként irányított. Miután kipattant Donáth László zaklatási botránya, egyháza életszerűnek találta a vádakat, és püspökét eltiltotta a további lelkészi szolgálattól.
A rend kedvéért a vádiratból idézek. „A vádlott vezetői pozíciójával és hatalmi helyzetével visszaélve 2017 májusától a sértettet – aki takarítónőként dolgozott az egyházi fenntartású csillaghegyi intézményben, félreeső helyeken – munkavégzés közben több alkalommal, akarata ellenére testszerte megérintette, szexuális tartalmú ajánlatokat tett neki. A sértett visszautasította a vádlott közeledését, de a történteket – az utolsó esetet kivéve – nem jelezte munkahelyi felettesének. Tanúvallomása szerint azért nem, mert a vádlott vezető pozíciója miatt „féltette egzisztenciáját”.
Tudjuk jól, halottról jót vagy semmit. Csintalan azonban ennek ellenére képes volt a meghurcoltatást felemlegetve provokálni a kommunista Donáth-tal az olvasót, mondván: a következő időszak sokaknak meghurcoltatás lesz érdemeik alapján és érdemtelenül is. „Minden lépést meg fognak tenni, amíg meg nem buknak, most még verbális a támadás, de eljöhet a fekete autó.” Hogy ezt mire alapozza, kérdés. A megalapozatlan fenyegetés a mai napig kenyere a komcsiknak.
A jellemtelenség romszobrának gazdája, a napjainkra „galamblelkűvé” változott Csintalan beszél meghurcoltatásról, miközben saját elvtársaira volt a jellemző, hogy olyan eszközökkel dolgoztak, mint börtön, kínzás, munkatáborokba zárás, kitelepítés, meghurcolás, ellehetetlenítés, kivégzés koholt vádak alapján. A kommunista diktatúrának számos módszere volt azok kiiktatására, akik ellenálltak a rendszernek, vagy csupán származásuk, foglalkozásuk miatt „osztályidegennek” számítottak.
Csintalan Sándor szerint Orbán bukása mindaddig illúzió, amíg az ellenzéki pártok is a pillanatot akarják uralni. „Itt az összefogás szitokszóvá vált, pedig össze kell fogni a rendszer lebontásához, és újra lehet építeni egy demokratikus rendszert, de most a széles ellenzék erre nem képes, pedig ezt a választó honorálná, mint Franciaországban, ahol a második fordulóban visszaléptek egymás javára, mert a fasisztákat nem akarják újra hatalomba juttatni.”
Csintalan természetesen most is arcátlanul hazudik, ahogy pályafutása során mindig, meg ahogy a kommunisták szoktak általában.
Szitokszóként emlegeti az összefogást, amit nem mások, mint ők maguk járattak le, tettek nevetséges politikai eszközzé. Az ellenzék koncon való marakodása mindig fontosabb volt, mint az egy vezető alatti felsorakozás és az esetleges rendszerdöntés.
Csintalan demokratikus rendszerről beszél, amit a kommunisták soha nem voltak képesek létrehozni, csak a szovjet szuronyok árnyékában mertek szavazást kiírni arra a körzetenként leginkább egy jelöltre, akit engedtek beszavazni. Később lehetett kettő is, de édes mindegy volt, melyiket választja a nép, mert mind a kettő nekik hajbólokoló komcsi volt.
Most pedig azzal riogatja a magyarokat, ha nem a baloldalra szavaznak, akkor a fasisztákra szavaznak, mint Franciaországban. Csak egy baj van, hogy a francia jobboldal sem a fasisztákat jelenti, ahogy Ursula von der Leyen is nevetséges, amikor Orbán Viktort szélsőjobboldaliként jellemzi.
Ennyit tudnak a komcsik, és foggal-körömmel ragaszkodni az évtizedeken át megszerzett jólétükhöz, becsempészve ideológiának a neomarxizmust, amivel ideig-óráig még hatalomban tudják tartani magukat. De csak azért, mert nem veszik figyelembe az emberek akaratát, amelyre jó példa az Európai Bizottság elnökválasztása.
Az emberek a békére szavaztak, az Európai Parlament pedig a háborúpárti Európai Bizottságot választotta.
Teszik, ameddig tehetik. A választók békevágya azonban előbb-utóbb elsepri őket. Csintalan romhalmazával együtt.
A szerző újságíró
