Valószínűleg komoly fejtörést fog okozni a jövő történészeinek, hogy meghatározzák majd azt a pontot, amikor a globális gyűlölet nemhogy teret nyert, hanem a politika részéről elfogadottá, sőt támogatottá is vált. Jelen állás szerint ez a dátum az Európai Parlamentnek az erőszakról szóló szavazása időpontja lesz, vagyis július 17-e.
Az Európai Parlamentnek (EP), a választások utáni egyik első ülésén a testület nem szavazta meg a Patrióták Európáért újonnan alakult frakció javaslatát a politikai erőszak elítéléséről. Az EP harmadik legnagyobb parlamenti frakciója a Donald Trump elleni gyilkossági kísérlet miatt nyújtotta be határozati javaslatát.
Az EP döntésének komoly üzenete van. Bárki azt mondhatja, hogy az európai képviselők többsége ugyan nem ítélte el a politikai erőszakot, de nem is támogatta azt – ennek még eljöhet az ideje –, végül is semleges álláspontot foglalt el. Van azonban olyan történelmi helyzet, amikor egyszerűen nem létezik semleges álláspont.
Idézzük csak fel mit mondott Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter 1944 elején, amikor már küszöbön állt Magyarország náci német megszállása. A tárcavezető titokba arra kérte az illegalitásban tevékenykedő kommunista vezetőket, menlevelet adva nekik, hogy az új helyzetre való tekintettel, keressék fel irodájában, alakítsanak nemzeti frontot a németekkel szembeni ellenállás érdekében. A nem mindennapi találkozóra sor is került. Keresztes-Fischer ajánlatára a meghívottak azt válaszolták, az a baj, hogy ők a miniszterrel a barikádnak nem ugyanazon az oldalán állnak. A miniszter válasza: Uraim, nem ez a baj. A baj az, hogy a barikádnak csak két oldal van.
Mielőtt még bárki is szemrehányást tenne azért, mert egy „fasiszta” kormány „fasiszta” miniszterétől idéztem, érdemes megjegyezni, hogy Keresztes-Fischer volt az, aki 1939. február 24-én törvényesen betiltotta a németekkel szimpatizáló hungarista mozgalmat, ellenezte a második világháborúba való magyar belépést, a német megszállás után náciellenes felfogása és magatartása miatt a Gestapo letartóztatta és a mauthauseni koncentrációs táborba hurcolta. A fogságból súlyosan betegen szabadult, három évvel később el is hunyt.
Keresztes-Fischer szavainál jobban a mostani gyűlöletkampánnyal kapcsolatos helyzetet nem is lehetne jellemezni. Tehát, aki nem ítéli el azt a globális uszítást, amelyet a vad liberálisok, a globalisták és a baloldaliak a nyakunkba zúdítottak, az nem csak elnézi, nem csak támogatja, de egyben legitimálja is a politikai erőszakot.
A legdöbbenetesebb és egyben a legveszélyesebb is, hogy a globalista elit a politikai erőszakot – a törvénykezés és a jogrendszer dominanciája megszerzése után – a hatalom megkaparintásának és adott esetben gyakorlásának az eszközévé is tette. Volt erre több példa is a huszadik századi európai történelemben. Úgy hívták, hogy diktatúra.
Mindez nem más, mint egy bornírt ideológia alá rendelt utópisztikus fantazmagóriának a megvalósítása, amelynek célja a totális hatalom megszerzése és a birodalmi terjeszkedés. Mindent és mindenkit el akarnak takarítani az útból, aki vagy ami csak a legkisebb akadályt is gördíti a terv megvalósításának útjába.
Már most ott tartunk, hogy ennek az „eljárásnak” van globális társadalmi támogatottsága is. Az egyik országban nagyobb, míg máshol kisebb ez a támogatás, de nehéz lenne olyan helyet találni, ahol egyáltalán nincs jelen.
Sajnos hazánkat is elérte a gyűlölet-cunami. A Robert Fico ellen elkövetett merénylet után a magyar portálok kommentszekcióit elárasztották azok a bejegyzések, amelyek a magyar miniszterelnök halálát kívánták. Nem lehet ezen csodálkozni, évek óta más programja sincs a hazai ellenzéknek.
Azon sem lepődhetünk meg, hogy éppen azok a portálok nem tiltották le a kommentszekciót, amelyek leginkább felelősek az évek óta tartó gyalázkodásért. Arra senki nem gondol, hogy az indulatok elszabadítása – a politikai ellenfelet ellenségnek minősíteni, démonizálni, akivel azért lehet bármit megtenni, mert már úgyis törvényen kívüli – könnyűnek feladatnak látszik. De a szellem kibújt a palackból, visszagyömöszölni senki nem tudja. És ez a szellem mindig talál magának ellenséget.
A szerző főmunkatárs
