Ha szörnyek kergetnek, és a világ összedől is+ VIDEÓ

A hangra támadó szörnyek, akik az egész bolygót ellepték, nem csak az emberéletben tesznek kárt. A támadások során a pánik okozta káoszban kiégnek a város épületei, a lakók autói, csónakkal járható vizes barlanggá válik a New York-i metró, néhány óra leforgása alatt elpusztul minden, ami emlékeiben még fontos volt Samnek. Mert ő igazán szerette a várost a hangjaival, az apja zenéivel, a koncertek után a pizzával, amit együtt ettek meg.

Sam az élettől már nem sokat vár, végstádiumban van, erős fájdalomcsillapítót kap, készül a halálra. Abban reménykedik mindösszesen, hogy mindig idejében föl tudja tenni a derekára a fájdalomcsillapító tapaszt, és hogy ehet még egy szelet pizzát Patsy-nél, Harlemben, ahol az apja zenélt. Ebben az állapotában éri a földönkívüliek támadása és a város pusztulása, amit fantasztikus képsorokon – a pánikoló tömeget és visszafordíthatatlan rombolást – nyomon követve látunk.

Magát talán nem is mentené Sam, de szörnyű fájdalmai vannak, de van még valamije: egy macskája, Frodo Schnitzer. A halál közelsége, a fizikai fájdalom folyamatos jelenléte, és hogy a macskáról gondoskodni kell, egészen más megvilágításba helyezi a szörnyek invázióját, mint ahogy a korábbi filmekben láttuk.

Sam fekszik egy ócska heverőn, és mint egy száraz falevél, összetekeredik a fájdalomtól, mert már nem hat a tapasz, de még nem jutott hozzá a másikhoz. Egyszer csak meglát egy szörnyet az ablakon át, össze is néznek.

Samirának az van a tekintetében, hogy félne ő a szörnytől, ha nem lenne nélküle is elég baja… Samirának ebben van az ereje. A legváratlanabb pillanatban, a legváratlanabb helyről pedig még segítséget is kap: a fiatal londoni ügyvéd, Eric (Joseph Quin) hozzászegődik, együtt indulnak el a borzalomból kifelé vezető úton.

A pusztaságnak, a kopárságnak pedig van egy nagy előnye, hogy nem tűnik el a szem elől, ami fontos. A lecsupaszodó kihalt New York-i utcán nem veszik el a tömegben, zajban, forgalomban egy olyan arc, mint Samé vagy Ericé. Csodálatos portrékat látunk róluk, van időink, lehetőségünk, hogy újra meg újra figyeljük őket, minden rezdülésüket, hol éles képeken, hol olyanokon, ahol valamelyikük bemozdult, vagy ahol a lány szemei világítanak a sötétben.

Nem veszik el Frodó sem, pedig egy egér után ered, máskor fel akarja mérni a terepet egy meredélyen, vagy éppen kíváncsi, mi lehet a metróban.

(Sam) Lupita Nyong'o és Djimon Hounsou, a Hang nélkül 2-ben a sziget vezetője

(Sam) Lupita Nyong’o és Djimon Hounsou, a Hang nélkül 2-ben a sziget vezetője

Fotó: Quit Place/ Facebook

Fontos az is, ahogy Sam és Eric segítik egymást, pedig Eric előtt még ott az élet, még csak tanulja a jogot, Samnak meg napjai vannak hátra.

Fontos az élet, de fontosak az emlékek is, a hely szelleme, a múlt, amelyben zene szólt, és amelyben még élt, akit Sam szeretett. És a belső békesség, ami nem csak az élethez, a jó halálhoz is kell.

Ki tudja, mit tartogat az, ha tudjuk, mi a fontos, és csak azzal törődünk, még ha szörnyek kergetnek, és a világ összedől is.

Nem könnyű összefésülni az idén nyáron bemutatott spinoffot a családi jellegű két korábbi horrorfilmmel, annyira eltér a stílusuk, a hangulatuk, a rendezőjük is más, habár John Krasinsky, aki az első film főszereplője, forgatókönyvírója és rendezője volt, a mostani film forgatókönyvének megírásában is részt vett. De úgy tűnik, nem kevés filmrajongó van, akinek a régebbi filmek is tetszenek, és az új is bejön.

Joseph Quin és Lupita Nyong'o az egyik forgatási helyszínen

Joseph Quin és Lupita Nyong’o az egyik forgatási helyszínen

Fotó: Qiet Place/ Facebook

Talán tendencia ez, más filmek esetében is látjuk, hogy az érzékenyebb, művészfilmre is nyitott közönségnek is helyett akarnak már szorítani a nézőtéren némely horrorfilmek-akciófilmek alkotói. Vagy talán nekik azt hozta a covid, hogy utána nincs már akkora kedvük engedményeket tenni az olcsó szórakoztatás érdekében? Már nem akarják, hogy kevesebbet mutassanak magukból, az érzéseikből, a vízióikból, és annál több legyen a csihi-puhi-dirr-durr a filmjeikben?

Objektum doboz

Hang nélkül: Első nap – Quiet Place: Day One – 2024

Amerikai horror film

Rendezte: Michael Saronosky

9/10

Elolvasom a cikket