Nagy Sándor egy rövid, de rendkívül sikeres karriert tudhatott maga mögött, hiszen mindössze egy évtized leforgása alatt az antik világ egyik legnagyobb, a Balkán-félszigettől az Indus folyóig terjedő birodalmát építette fel.
Grandiózus vállalkozását a görög világ északi perifériáján fekvő, kicsiny Makedón Királyságból indította. Miután a hellén területeken stabilizálta hatalmát, Kr. e. 334-ben felhívást intézett a görög városállamokhoz, és egy, a perzsák ellen indított bosszúhadjáratra hívta őket. A bosszú okaként pedig a Perzsa Birodalom által 150 évvel korábban a görögök ellen folytatott hadjáratot jelölte meg.
Hihetetlen sorozata végül Pandzsábban, Indiában ért véget. De ott is, több ezer kilométerre Európától, nem a bennszülöttek hadereje, hanem saját, járványoktól és kimerültségtől gyötört katonáinak lázadása vezetett álmainak szertefoszlásához.
Nagy Sándor, aki bő egy évtized alatt soha nem talált legyőzőre az antik világ csataterein, végül kénytelen volt új birodalma központjába, Babilonba visszavonulni. Pár hónappal később, az újdonsült világbirodalom irányítója már nem volt életben.
Nagy Sándor halálának okait mind a mai napig nem sikerült egyértelműen tisztázni. Az egyik legnyilvánvalóbb magyarázat szerint a hadjáratok és küzdelmek során meggyötört immunrendszere, amelyet a féktelen ivászat és az állandó éjszakai duhajkodás is tovább gyengített, egyszerűen feladta a szolgálatot, így az nem tudta megvédeni a malária vagy a tífusz támadásaitól.
Egyesek idegenkezűséget sejtenek a háttérben, és az uralkodó egyik feleségét, valamelyik csalódott hadvezérét vagy éppen törvénytelen féltestvérét gyanúsítják azzal, hogy megmérgezte a hódítót.
Katherine Hall, a Dunedini Orvostudományi Egyetem oktatója, gyakorló orvos azzal az elmélettel állt elő, miszerint Nagy Sándor halálát a Guillain-Barré-szindróma (GBS) nevű ritka, bénulást okozó idegrendszeri betegség okozta.
Ez magyarázatot adna arra, hogy egyes források szerint a király teste hat nappal a halál után sem mutatta az oszlás jeleit – az uralkodó valójában még életben volt ekkor, ám ezt környezetében nem tudták, mivel a korban a légzés, és nem a pulzus alapján ítélték meg a halál beálltát.
