Mozgáskorlátozott gyermekek és családjaik szórakozhattak a VeszprémFesten

MH/ MTI
2024. július 20. szombat. 22:16

Wachtler Tamás, a Porsche Hungaria ügyvezető igazgatója a gyermekek megérkezését követően elmondta: Magyarország vezető autóimportőreként kiemelten fontosnak tartják a társadalmi felelősségvállalást, egyrészt azért, hogy segítsenek, másrészt azért, hogy mások figyelmét is felhívják a segítségnyújtás fontosságára.

Nemcsak a sportot és a kultúrát támogatják, hanem az is kiemelten fontos a cégcsoportnak, hogy a rászorulóknak is segítsenek – jelentette ki. Ezért a Pető Intézetnél kerestek olyan gyermekeket, akiknek saját erőből nem lett volna lehetőségük eljönni egy ilyen koncertre.

Őket öt Volkswagen autóval hozták el az ország több pontjáról Veszprémbe. Wachtler Tamás reményét fejezte ki, hogy az átélt élmények segíteni fogják majd őket a nehéz pillanatokban is.

Baranyai Dorisz, a Pető Intézet Alapítvány kuratóriumi elnöke fantasztikus lehetőségnek nevezte, hogy a mozgásérült gyermekek és családjaik egy kicsit kiszakadhatnak a hétköznapokból és óriási élménnyel gazdagodnak a Veszprém Arénában.

A koncertre kerekesszékes, mozgássérült és járó gyermekek érkeztek családjukkal, akiket lakóhelyükről vittek Veszprémbe.

A VeszprémFest régóta érzékeny a társadalmi felelősségválasztásra, többször szerveztek jótékonysági rendezvényeket, így a Porsche Hungária kezdeményezését is örömmel fogadták – közölte Mészáros Zoltán fesztiváligazgató.

Hozzátette: a gyermekeket és családjaikat a koncert előtt vacsorával várták, ezt követően pedig részt vehetnek a Toto együttes koncertjén.

Elolvasom a cikket