Sport és politika

2024. július 20. szombat. 11:7

Számos kérdést vet fel a sport és a politika kapcsolata. A legfontosabb talán az, hogy egyáltalán van-e helye a politikának a sportban. A 20. század több olimpiája is azt bizonyította, hogy a politika ráterpeszkedett a sportra, kiűzhetetlen, és a 21. században sem várhatunk különbet. Elég csak a párizsi olimpia előtt az orosz–ukrán háborúra vagy a másutt zajló feszültségekre gondolni. Hol van már az a mondás, ami az ókori Hellásban elhangzott: „az olimpiai játékok idején hallgassanak el a fegyverek.” Megpróbáltam csokorba gyűjteni, hogy mi a különbség a politika és a sport, illetve a politikusok és a sportolók között. Nem járok messze az igazságtól, ha azt állítom, hogy az ellentét antagonisztikus!

– A politika rombolja a jellemet, megosztó, szétszakító, a sport összeköti, egységbe forrasztja, erősíti a szövetséget.

– A politikusok is vágynak a sikerre, de sohasem élhetnek át olyan érzelmi hőfokot, amit egy olimpiai győztes.

– „A politikusok mindenütt egyformák. Nagy hidat ígérnek akkor is, ha sehol sincs folyó.” (Nyikita Hruscsov, 1953 és 1964 között a Szovjetunió Kommunista Pártjának első titkára) A sportolók nem az ígérgetés bajnokai. Ők az elvégzett munkában hisznek.

– A politikusok jönnek-mennek, a rekordok az örökkévalóságnak születnek.

– A politikus is szeretne hiteles lenni, azonban a hitelességét a szavaktól reméli; a szavak pedig kábítószerek. A sportoló eredményeinek hitelességét a percek, a másodpercek, a méterek és a centiméterek adják meg.

– A politikus olykor szolgának álcázza magát, a sportolónak nincs szüksége falazásra.

– A politikusok közül kevesen tudnak időben és méltósággal visszavonulni. A sportolók azonban képesek erre. (Lásd Toni Kroost, a Real Madrid volt futballistáját, vagy a magyar múltból Sándor Csikart, az MTK és a válogatott jobbszélsőjét.)

– A politika színtere a csatamező, a sportversenyeké a küzdőtér.

– A sportoló azzal mérkőzik, aki szembejön vele. A politikus támad hátulról is.

– A politikusok nem ismerik a fair playt. A sportolók egyre erősebben kapaszkodnak belé.

– „Inkább vagyok a sportoldalon, mint az első oldalon.” (G. R. Ford, az Egyesült Államok 38. elnöke)

– Ha politikusok között élsz, farkasként kell viselkedned; ha sportolók között élsz: ellenfélként kell küzdened.

– A politikusok lelki betegsége a gyűlölet. A sportolók számára ismeretlen fogalom a gyűlölet.

– Mindenki lehet politikus. Olimpiai és világbajnok nem.

– A politikusok csak szeretnék hinni, hogy hősök, a sportolók teljesítménye már-már hősies.

– „Egy második hely az olimpián ezüstöt jelent. A politikában pedig azt, hogy elfelejtenek.” (R. M. Nixon, az Egyesült Államok 37. elnöke)

– „A politika annak tudása, hogy mikor szükséges kicsit övön alul behúzni az ellenfélnek.” (Konrad Adenauer, német államférfi) A sport nem ismeri a mélyütéseket.

A szerző újságíró

Elolvasom a cikket