Tour de France – Pogacar a duplázás kapujában

MH/ MTI
2024. július 20. szombat. 20:38

A pénteki kemény szakasz után szombaton egy újabb nehéz és hegyi befutós etap, a Nizza és Col de la Couillole közötti 132,8 kilométeres táv várt a bringásokra. Az utolsó mezőnyszakaszt 4600 méter szintemelkedés és négy kategorizált emelkedő – egy második és három első kategóriás hegy – tette nehézzé.

A nizzai kikötőtől indult a mezőny, és már az első emelkedőn őrült tempót diktáltak, sokáig az esélyesek mintegy 25 fős csoportja tekert elöl. Végül tízfős élboly alakult ki és több üldözőcsoport, az esélyesek sora szűk ötperces lemaradással haladt, utóbbi élére már korán a harmadik helyen álló Remco Evenepoelért tekerő Soudal – Quick-Step állt.

A szökésben tekerő olimpiai bajnok Richard Carapaz biztossá tette elsőségét a hegyi pontversenyben, így a pöttyös trikó az övé lesz, amennyiben vasárnap célba ér Nizzában. Ezzel a 2022-es Vuelta a Espana után a francia háromhetesen is diadalmaskodik ebben a kategóriában az ecuadori hegyimenő. A záró emelkedő megkezdésekor szűk három perc volt az ekkor már csak nyolcfős élcsoport előnye az esélyesek sorával szemben. A hegy mindkét csoportot keményen rostálta, elöl tíz kilométerrel a cél előtt Carapaz és a spanyol Enric Mas tekert, mindketten többször is támadást indítottak. Eközben hátul hatan maradtak együtt, a bolyt Evenepoel két megindulása tépte szét, a második helyen álló Jonas Vingegaard és Pogacar tudott csak vele tartani, a második után közvetlenül a dán címvédő is robbantott, ezt pedig már csak a sárga trikós vette át.

Kettősük rohamtempóban közelített az élen haladó duóhoz – zömében Vingegaard vezetésével -, 2,5 kilométerrel a vége előtt utol is érte Carapazékat, miközben Evenepoeltól folyamatosan távolodott. Mas korán leszakadt, Pogacar, Vingegaard és a 2019-es Giro d’Italián diadalmaskodó Carapaz tempóztak együtt. Utóbbi csak az utolsó kilométeren belül szakadt le, a kétfős sprintet pedig a hajráját 200 méterrel a cél előtt megindító Pogacar nyerte. A második Vingegaard, a harmadik Carapaz lett – ez volt az összetett dobogója a 2021-es francia körversenyen. Evenepoel 53 másodpercet kapott.

Pogacar idei ötödik, pályafutása 16. Tour-etapsikerét zsebelte be, korábban egyazon francia körversenyen öt hegyi befutós etapot csak az olasz Gino Bartali tudott nyerni. Idén a Girón hatszor ünnepelhetett, így már 11 szakaszgyőzelemnél jár ebben az évben Grand Tour-viadalon.

A 111. Tour de France vasárnap zárul, története során először nem Párizsban vagy annak környékén, hanem a Monaco és Nizza közötti 33,7 kilométeres egyéni időfutammal. Vingegaard előtt 5 perc 14 másodperc, Evenepoel előtt bő nyolc perc Pogacar előnye. Ezzel a szlovén klasszis egy lépésre került a 26 éve nem látott bravúrtól: legutóbb ugyanis 1998-ban – azaz születése évében – a legendás olasz Marco Pantani tudta megnyerni egy éven belül az olasz és a francia körversenyt.

Eredmények:
20. szakasz, Nizza-Col de la Couillole, 132,8 km, hegyi befutó:
1. Tadej Pogacar (szlovén, UAE) 4:04:22 óra
2. Jonas Vingegaard (dán, Visma-Lease a Bike) 7 másodperc hátrány
3. Richard Carapaz (ecuadori, EF Education-EasyPost) 23 mp h.
4. Remco Evenepoel (belga, Soudal – Quick-Step) 53 mp h.

Az összetett élcsoportja:
1. Pogacar 82:53:32 óra
2. Vingegaard 5:14 perc h.
3. Evenepoel 8:04 p h.

Elolvasom a cikket