Varga Zsolt szerint volt erő a csapatában az olaszok elleni felkészülési mérkőzésen

MH/ MTI
2024. július 20. szombat. 10:03
Frissítve: 2024. július 20. 10:09

A magyar szövetség honlapja felidézte: azt követően, hogy egy héttel korábban a margitszigeti Domino Trans tornán az olaszok 13–11-re kerekedtek felül, ezúttal a magyar válogatott a második negyedtől végig vezetett a remeklő balkezesek, Zalánki Gergő és Vámos Márton vezérletével, a záró felvonás elején három találattal is. Az utolsó hét percben viszont nem tudott betalálni, 10–10 után az ötméterespárbajban pedig a hazaiak koncentráltak jobban, így 15–14-re megnyerték a találkozót.

„Abszolút más volt a képe a játéknak a múlt héthez képest. Ezzel a túrával elégedett vagyok eddig, rendkívül hasznosnak éreztem a meccs előtti gyakorlásokat, a japánok elleni két negyedet, vagy a csütörtök esti olaszok elleni kétkaput” – értékelt a weboldalon Varga Zsolt. – „Rosszul kezdtünk, fordítottunk, ma délelőtt volt kis fórozás is, és most a meccs is sokat adott. Igaz, nagyjából mostanra elérkezett oda a két csapat, hogyha még egyszer játszanánk, szerintem nem úsznánk meg komolyabb összetűzések nélkül. Persze, mint mindig, amikor ennyit edzünk és meccselünk az olaszokkal, beleértve a Budapesten együtt töltött időt is, akkor ez benne van a pakliban.”

A szövetségi kapitány szerint „kezdett összeállni” a védekezésük, ugyanakkor „kellettek ezek a gyakorlások, hogy egyre feszesebbé váljunk hátul, kialakuljon a játékosok közötti kommunikáció, és így egy jó, biztonságos védekezést tudjunk csinálni”.

„Hogy az utolsó hét percben miért nem tudtunk gólt lőni, illetve az, hogy a meccs miért alakult így… Nos, mindig vissza kell nézni, ami történt, nem akarnék komolyabb minősítéseket tenni, de a hazai játékvezetők azért elég komolyan beleszóltak a meccs történetébe: amikor be kellett volna avatkozni, nem tették, amikor nem kellett volna, egy apró huzavonáért kiküldték Vámos Marciékat” – vélekedett Varga Zsolt.

„A lényeg azonban az, hogy ezt a nyomást elbírva, jó blokkokkal, jó védésekkel haladtunk előre, volt erő a csapatban. A folytatásban is mindent megteszünk, hogy történjék bármi a parton, a vízben még erősebbek legyünk” – tekintett előre a szövetségi kapitány.

A magyar csapat Barcelonában a spanyolokkal folytatja a felkészülést, majd jövő csütörtökön indul Párizsba. Az olimpián a válogatott jövő héten vasárnap vívja első csoportmérkőzését a házigazda franciák ellen, majd a spanyolok, a japánok, az ausztrálok és a szerbek következnek.

Elolvasom a cikket