Hankó Balázs: Az értékőrző kiválóságot szeretnénk megvalósítani

MH/ MTI
2024. július 21. vasárnap. 21:59

Hankó Balázs kiemelte: „Célunk nem lehet más, mint hogy az általunk kitűzött pillérek, amelyek egyben jelentik múltunkat és jelenünket teszik teljessé, egyben jövőnket formálják, egymást erősítő, inspiráló hatásokon át tudják megszerettetni kultúránkat, a tudás megszerzésében kitartóvá tenni fiataljainkat, és erős közösségeket szervezni családjaink, gyermekeink által”.

Azt mondta, minden erővel az értékek teremtésének, a közösség erősítésének támogatására kell törekedni.

A miniszter szerint a Fesztivál Akadémia Budapest mindazt jelenti, ami a kultúrát vonzóvá teszi, és ezzel értéket teremt, identitást és közösséget épít, mindezt a legkiválóbb nemzetközi szinten. Megjegyezte, hogy a FAB művészeti vezetői, Kokas Katalin és Kelemen Barnabás hegedűművész immár kilencedik alkalommal hozták tető alá a magyar fővárosban mindazt, amit megálmodtak.

Úgy fogalmazott: „A fesztivál vibrálása úgy ragad ki bennünket a mindennapokból, hogy a világszínvonal általuk és a meghívott művészek által megemeli lelkünket és szívünket”. Hozzáfűzte: a fellépők az elhangzó klasszikusokat a nem klasszikus zenén nevelkedőknek is úgy szólaltatják meg, hogy új értékeket fogadnak be. Olyan értékeket, amelyek formálnak, és a szép érzését engedik megtapasztalni.

A kulturális és innovációs miniszter felsorolta, hogy a Fesztivál Akadémia Budapest részeként mesterkurzusokat, nemzetközi hegedűversenyt tartottak fiataloknak, kerekasztal-beszélgetéseket rendeztek, és a programokon túl hajnalig tartó beszélgetéseket kínáltak a művészekkel.

A Fesztivál Akadémia Budapest során július 14-től 21-ig 30 országból 61 világhírű művész, illetve 25 művészeti egyetem száz képviselője működött közre. A programokat a Zeneakadémián, a Millennium Házában, a Magyar Zene Házában és a Budapest Music Centerben tartották. Július 15-én koncertet rendeztek a magyar holokauszt 80. évfordulója alkalmából a Dohány utcai Zsinagógában.

Az idei FAB díszvendége Alessandro Baricco olasz író volt.

A vasárnap esti zárókoncerten a Zeneakadémia Nagytermében Bach és Brahms művei hangzottak el olyan kiváló előadóktól, mint Alexander Lonquich, Maria Meerovich, Diana Ketler, Csalog Gábor, Matthew Hunt, Boris Brovtsyn, Kokas Katalin, Maxim Rysanov, Kokas Dóra, Kelemen Barnabás és Nicolas Altstaedt.

Elolvasom a cikket