A fősodor elsodor

2024. július 22. hétfő. 10:23

Erősen várt, mégis meglepő fordulat következett be az amerikai elnökválasztási versenyben, miután vasárnap Joe Biden bejelentette, hogy ugyan szombaton az egész Demokrata Párttal, Soros Györggyel és milliárdos sleppjével szemben még a folytatás mellett kardoskodott, sőt meggyőződése szerint ismét lesöpri a szavazáson Donald Trumpot, a korábbi republikánus elnököt, ám másnap reggelre megvilágosodott, ezért a közösségi médiában saját oldalán közzétett levele szerint a pártja és az ország érdekében visszalép, és arra összpontosít, hogy a hátralévő időszakban az elnöki feladatait ellássa.

Ez ám a fordulat! Nem csoda, hogy azonnal milliónyi komment hasított bele a virtuális térbe. Például Elon Musk, a szenzációnak teret adó oldal, az X gazdája nem hisz az elnöknek, meggyőződése, hogy Joe Biden alszik, és igazából gyakornoka küldte be a kilépő levelét.

Én pedig Elon Musnak nem hiszek. Az nem lehet, hogy a fősodor által pajzsra emelt amerikai elnök azt sem tudja, mi történik vele. Joe bácsi igenis maga hozta meg a döntést, amire ugyan a négy héttel ezelőtti kínos televíziós vita után sokan kapacitálták, ám ő hősiesen ellenállt mindenféle nyomásnak. Hiába győzködte demokrata elődje, Barack Obama, hiába presszionálta a fősodor képviseletében a New York Times és számos kistestvére, hiába jelentette be milliárdos holdudvara, hogy nem finanszírozza tovább a kampányát, hiába küldött selyemzsinórt a párt illusztrisait követve a demokraták főboszorkánya, Nancy Pelosi; Biden még akkor is kitartott, amikor koronavírusra hivatkozva hazabocsájtották. Csakhogy szombat éjszaka álmában megjelent Trump, és tíz centiről üvöltötte az arcába, hogy „Ke-reszt-ben le-nyel-lek!”. Nem Trumptól ijedt meg, emlékezete szerint a változékony időben még alelnökének is nevezett riválisával már többször szópárbajozott, ám a kereszt hallatán Biden megadta magát. Már azt is lelkére vette, amikor a pápa nem tartotta jó kereszténynek, de hogy kihívója is a kereszttel fenyegeti, az már tényleg sokk volt számára, hiszen ő mindig hangoztatta, hogy jó keresztény akar lenni.

Bárhogy is történt, nem csupán a fősodor könnyebbült meg, a fél világról elmondható ez, még akkor is, ha történetesen Ukrajnában az orosz rakétáknál is nagyobb riadalmat keltett visszalépése, amit hűen kifejez Vlagyimir Dzsabarov, a Szövetségi Tanács nemzetközi bizottságának első helyetteseként mondott szavai, aki szerint sötét nap ez Kijev és Európa számára. Ne feledjük azonban, hogy a világ kerek, nem egyszerre kel és nyugszik mindenhol a nap, s ha Ukrajnában éppen sötét van, a világ más részein ugyanakkor pirkad. Az elmúlt napok hírei alapján okkal feltételezhetjük, hogy a fősodor sem látja annyira sötéten a helyzetet, sőt kifejezetten a fény születéseként éli meg Biden visszalépését, hiszen a boszorkánykonyhákban már új nevek szállnak fel az üstökből. Szóval, a sötétségtől nem kell tartani, ha csak egy pillanatra is, de Amerika egésze együtt örömködött, rendkívüli nemzeti ünnepként élte meg a napot, republikánusok és demokraták közösen könnyezték meg a bejelentést.

Persze, tévedhetek is, nem kizárt, hogy mégis Elon Musknak van igaza. Akkor viszont őszintén reméljük, hogy azóta már Joe Biden is értesült a világot megrengető hírtől.

A szerző vezető szerkesztő

Elolvasom a cikket