– A washingtoni NATO-csúcstalálkozóról szóló hírek szerint a szövetség kijelentette, hogy nem akar konfrontálódni Oroszországgal, és nyitva akarja tartani a kommunikációs csatornákat.Ez azt jelenti, hogy nem akarták megnevezni Orbán Viktort, de végül rájöttek, hogy fontos a békemissziója?
– Gyakran előfordul, hogy mások, köztük az EU és a NATO legfontosabb vezetői kritizálják a magyar miniszterelnököt, de a színfalak mögött sokan megértik küldetésének fontosságát. Ez nem csak a jelenlegi orosz–ukrán háború esetében van így: a migrációval kapcsolatban például Orbán jóval más vezetők előtt hangot adott a határbiztonsággal kapcsolatos aggodalmainak, s később sokan követték a példáját.
Ha a nyugati vezetők békét akarnak Ukrajnában, akkor nyilvánvalóan a konfliktusban érintett összes féllel eszmecserét kell folytatniuk, és Orbán pontosan ezt tette a békemissziójával. Több vezetőnek is ugyanezt kell tennie. Az elszigetelődés veszélyes. Nyilvánvalóan nincs katonai megoldás, és addig nem lesz tárgyalásos békeegyezmény, amíg nincs kommunikáció. Emellett az elszigetelési kísérletek – ebben az esetben konkrétan a Nyugat Oroszországgal szembeni hatástalan szankciórendszere – szükségtelenül ártanak az európai országoknak, miközben az USA és Oroszország közötti kereskedelmi forgalom csak növekedni látszik.
– A záródokumentum szerint Ukrajna útja a NATO- és EU-tagság felé visszafordíthatatlan.De nincsenek céldátumok, tehát mennyire kell ezt komolyan venni?
– A NATO egy védelmi szervezet, és célja a szövetségesek szabadságának és biztonságának védelme. Mint ilyen, nincs értelme Ukrajnát felvenni, miközben a tagság kiválthatna egy konfrontációt Oroszországgal, ami jelentősen veszélyeztetné a NATO biztonsági környezetét. Ukrajna NATO-tagságát ezért rendkívül körültekintően kell értékelni – ezt a realitást még sok olyan NATO-tag is látja, aki nyilvánosan nem hangoztatja aggodalmait.
Ukrajna útja az EU- és NATO-tagság felé továbbra is a háború rendezésétől és egy olyan regionális biztonsági architektúra helyreállításától függ, amelyben belátható időn belül megoldhatók azok a kihívást jelentő kérdések, amelyek megakasztották a tagsági folyamatot. Egyelőre Kijev NATO-tagsága nem tud előrehaladni, és ezen a helyzeten csak a globális biztonsági környezet teljes átalakulása és a NATO-tagok egyhangú megállapodása lenne képes változtatni.
– Egyébként ez nem lehetetlenít el bármilyen békés megoldást?Oroszország számára már a gondolat is, hogy Grúzia és Ukrajna csatlakozhat a NATO-hoz, háborút váltott ki.Ha garantált, hogy Ukrajna NATO-tag lesz, mi más marad Oroszország számára, mint a végsőkig harcolni?
– A tűzszünet és a béketárgyalások az egyetlen módja annak, hogy biztonságot és stabilitást teremtsünk a térségünkben. Jelen állás szerint Oroszország soha nem fogja megengedni, hogy Ukrajna csatlakozzon a katonai szövetséghez, mert ezzel a NATO közvetlenül a küszöbére kerülne. A konfliktus elkerülhetetlenül folytatódni fog mindaddig, amíg Oroszország úgy érzi, hogy veszélyben van az a tér, ami elválasztja a NATO-tól. Ezeket a realitásokat figyelembe kell venni, amikor a jelenlegi háborút vizsgáljuk. Csak egy átfogó megállapodás, amely a régóta fennálló, mélyen gyökerező feszültségeket kezeli, vethet véget ennek a háborúnak és előzheti meg a jövőbeli válságot.
Gladden Pappin szerint a tűzszünet és a béketárgyalások az egyetlen módja annak, hogy biztonságot és stabilitást teremtsünk a térségünkben
Fotó: Az MCC Budapest Facebook-oldala
– Kína is idegesen reagált a NATO-csúcstalálkozóra.Összességében tehát elmondható, hogy újabb lépést tettünk a „blokkosodás” felé?És egyáltalán miért foglalkozik egy észak-atlanti szervezet az indiai–csendes-óceáni térséggel?
– Az Egyesült Államok a Csendes-óceán egyik főszereplője, így amerikai szempontból nem irracionális az aggodalom az indiai–csendes-óceáni régió erőviszonyai miatt. Az viszont, hogy a NATO is erre a térségre összpontosít, valóban kérdéseket vet fel a szervezet céljaival kapcsolatban, tekintve, hogy a NATO védelmi szövetségként mutatja be magát, de úgy tűnik, hogy a hangsúlyt egy olyan régióra helyezi át, amelyben a tagok túlnyomó többsége nincs jelen. A NATO lábnyomának kiterjesztése az indiai–csendes-óceáni térségre, beleértve a jelenleg tárgyalt lehetséges tokiói NATO-irodát is, természetesen kérdéseket vetett fel Pekingben. A térségbeli NATO-partnerekkel való fokozott együttműködés jelentős előnyökkel járhat a szövetség számára, de fennáll a veszélye annak, hogy az erőfeszítések Kína ellen irányulnak, ami jelentősen fokozná a feszültséget, és végső soron katasztrófát kockáztatna.
A NATO-tagoknak tisztában kell lenniük a szövetség céljaival és a tagok érdekeivel. Biztosítaniuk kell, hogy a szervezet a tagok védelmére összpontosítson, ne pedig a további feszültségek szítására.
– Az a tény, hogy a NATO-tagok elkötelezettek védelmi képességeik megerősítése mellett, jelenthet-e anyagi előnyt Magyarország számára, amely az elmúlt években jelentős hadiipari fejlesztéseket hajtott végre?
– A NATO védelmi kiadásai rekordszintet értek el. A tagok több mint kétharmada teljesítette a védelmi kiadási célt – a GDP két százalékát –, az európai tagok védelmi kiadásai pedig évtizedek óta a legnagyobb éves növekedést produkálták. Azok, akik még nem teljesítik a küszöbértéket, mint például Kanada, ennek elérésére vonatkozó terveket tettek közzé. Néhány tag pedig, különösen az Oroszországgal határos balti államok, még magasabb kiadási célt javasoltak: 2,5 százalékot.
Egy védelmi szövetségben a tagok védelmi kiadásai kölcsönösen erősítik egymást. Az egyik tag kiadása növeli a szövetség elrettentő erejét, és végső soron növeli valamennyi tag biztonságát. Tehát az a tény, hogy a NATO-tagok felelősséget vállalnak biztonságukért, és növelik a védelmi kiadásokat, rendkívül bátorító kell hogy legyen mindenki számára, beleértve Magyarországot is.
Magyarország 2023-ban teljesítette a kétszázalékos küszöbértéket, és 2024-ben meg is haladja azt. Ez különösen jelentős annak fényében, hogy a védelmi kiadások 2014-ben, tehát mindössze tíz éve, csupán 0,86 százalékot tettek ki. Az ország jelentős lépéseket tett a hazai hadiipar fejlesztése és a kapacitásépítés terén. Az idei előzetes becslések szerint Magyarország a második helyen áll a felszerelési kiadások védelmi kiadásokhoz viszonyított arányát tekintve. Magyarország felelősséget vállal a saját védelméért, és ezzel példát mutat más NATO-tagok számára.
