Csaknem nyolcvan százalékkal csökkentek a súlyos játékvezetői hibák az NB I-ben

MH/MTI
2024. július 22. hétfő. 23:59

Hanacsek elmondta: a felkészülés során fontos szerepet kapott az előző idény hibáinak elemzése, javítása még akkor is, ha a statisztikai mutatók alapján összességében sikeres szezont zártak.
„A súlyos hibák száma csaknem nyolcvan százalékkal csökkent az OTP Bank Ligában, miközben az elmúlt tíz év legjobb döntési pontossági eredményét sikerült elérnünk: az ítéletek 98 százaléka volt helyes az idény során” – nyilatkozta a bizottság elnöke.

Hozzátette, a bírók 14 súlyos hibát követtek el, ebből 12 javítható lett volna a VAR által. Örvendetesnek nevezte, hogy az előző szezonban nem volt gólhiba, szabálytalan gól, illetve meg nem adott szabályos gól sem fordult elő. Azt is előrelépésnek tartja, hogy míg a videobíró-technológia bevezetését követő első két évben a 66 fordulóból csupán egyszer fordult elő, hogy egyetlen játékvezetői vagy asszisztensi hibát sem kellett korrigálni az élvonalban, addig a 2023/24-es idényben már hét ilyen forduló volt.

Hanacsek kifejtette, az erőfeszítéseik hatására csökkent a hosszabb VAR-ellenőrzések száma. Az élvonalban közel a felére esett vissza a kiállítások száma, és a sárga lapok száma is folyamatos csökken.
„Úgy gondolom, ez szintén a VAR-nak köszönhető, hiszen a játékosok egyre inkább tudatában vannak, hogy semmilyen súlyos szabálytalanságot nem úszhatnak meg, egyértelműen tisztább lett a játék” – vélekedett.

A testület elnöke elismerte, az NB I-ben hat kiállítással és hat büntetővel kapcsolatban téves döntés született a VAR-rendszer alkalmazása mellett is. Példaként említette, hogy a Debrecen-Újpest mérkőzésen az ellenfél testi épségét veszélyeztető cselekedetet nem büntették megfelelően, illetve a 16. fordulóban a Paks-Ferencváros rangadón a VAR helyben hagyta a játékvezető tévesen megítélt büntetőjét.

Az NB II-ben a súlyos hibák száma harminc százalékkal emelkedett, gyenge teljesítmény miatt két játékvezetőt is alacsonyabb osztályba minősítettek vissza.

Elolvasom a cikket