Izraeli politikusok megköszönték Biden Izraelnek nyújtott támogatását

MH/ MTI
2024. július 22. hétfő. 20:33

Benjamin Netanjahu hivatalának bejelentése szerint az izraeli miniszterelnök kedden találkozik a várhatóan januárig hivatalában maradó amerikai elnökkel. Hétfői indulása előtt úgy nyilatkozott, „a Bidennel való találkozás alkalom lesz arra, hogy megköszönjük neki azt, amit Izraelért tett”.

Hozzátette, hogy Izrael az Egyesült Államok legerősebb szövetségese marad a Közel-Keleten, függetlenül attól, hogy kit választanak meg amerikai elnöknek novemberben.

Jichák Hercog államelnök a következő szavakkal mondott köszönetet X-fiókjában: „Szívből jövő köszönetemet szeretném kifejezni Joe Bidennek az izraeli nép iránti barátságáért és kitartó támogatásáért több évtizedes pályafutása során. A két nép közötti elszakíthatatlan kötelék szimbóluma, a zsidó nép igazi szövetségese, az első amerikai elnök volt, aki háború idején Izraelbe látogatott, és akit kitüntettek az izraeli elnöki becsületrenddel”.

Jaír Lapid, a parlamenti ellenzék és a Van Jövő párt elnöke egy Bidennel közös fényképet osztott meg az X-en, és azt írta angolul: „Köszönöm!”

Joáv Galant védelmi miniszter szintén angol nyelvű üzenetet osztott meg az X-en: „Köszönjük az évek során Izraelnek nyújtott megingathatatlan támogatását. Felbecsülhetetlen volt az Ön rendíthetetlen támogatása, különösen a háború alatt. Hálásak vagyunk a vezetésért és a barátságért”.

Beni Ganz, a Nemzeti Tábor nevű ellenzéki centrista párt elnöke is köszönetet mondott: „Joe Biden több mint fél évszázadon át a zsidók egyetlen országának barátja, a zsidó nép szövetségese volt. Izrael népe örökké emlékezni fog mély, személyes kötődésére Izraelhez, és a cionizmusnak nyújtott erkölcsi támogatására. Köszönöm, Biden elnök”.

Naftali Bennett volt miniszterelnök közölte: Biden „Izrael igaz barátja, aki mellettünk állt a legnehezebb pillanatainkban. Kormányfőként láttam állandó támogatását”.

Tel-Aviv polgármestere, Ron Huldai azt írta: „Biden elnöknél nem volt nagyobb támogatója Izraelnek. Mondhatni, az utolsó cionista elnök.”

Elolvasom a cikket