Kamala Harris: Indulok az elnökjelölti posztért

MH/MTI
2024. július 22. hétfő. 7:37

Harris megfogadta, hogy „mindent megtesz azért, hogy egyesítse a Demokrata Pártot – és egyesítse a nemzetet – , hogy legyőzze Donald Trumpot és szélsőséges Project 2025 programját”. Harris köszönetet és dicséretet mondott Bidennek szolgálatáért, méltatta örökségét és azt a „megtiszteltetést”, hogy mellette szolgálhatott.

„Ezzel az önzetlen és hazafias cselekedettel Biden elnök azt teszi, amit egész életében tett: az amerikai népet és hazánkat mindenek fölé helyezi” – idézte Harris alelnököt a mandiner.hu.

Az alelnök megjegyezte, hogy a választások napjáig 107 nap van hátra, ami annak elismerése, hogy Harrisnek nagyon rövid idő áll rendelkezésére, hogy megszilárdítsa pártja támogatását. „Együtt fogunk harcolni. És együtt fogunk győzni” mondta.

Elolvasom a cikket