Párizs szerint a legfontosabb az uniós egység megőrzése Ukrajna vonatkozásában

MH/ MTI
2024. július 22. hétfő. 14:52

Stéphane Séjourné, a tagállamok külügyminisztereinek tanácskozását megelőzően újságíróknak nyilatkozva fontosnak nevezte, hogy az ukrajnai háborúval kapcsolatos minden kezdeményezés Európa érdekében és ne annak ellenében szülessen.

Közölte, a védelmi ipar erősítése és az Oroszországgal szemben hozott szankciók betartatása által fel kell lépni az európai stabilitást aláásó orosz tevékenységgel szemben. A tárcavezető továbbá szükségesnek nevezte a jogi alapok megteremtését az európai bankokban befagyasztott orosz vagyon kamatainak felhasználáshoz Ukrajna védelme és katonai támogatása céljából.

A francia külügyminiszter kérdésre válaszolva azt mondta: országa szívesen látja az izraeli delegációt a párizsi olimpiai játékokon. A francia külügyi tárcavezető Thomas Portes, az Engedetlen Franciaország (LFI) nevű párt képviselőjének kijelentésére reagált, amely szerint „az izraeli delegációt nem látják szívesen a párizsi olimpián”.

„Franciaország nevében szeretném elmondani, hogy az izraeli delegációt szívesen látjuk Franciaországban az olimpiai játékokon. Hamarosan lehetőségem lesz ezt megismételni az izraeli kormánynak is” – tette hozzá Séjourné.

Elolvasom a cikket