2024. július 23. kedd. 10:1
Az eltorzult politikai fősodor logikája szerint aki ma azt merészeli hirdetni, hogy ne lőj, inkább tárgyalj a békéről, azt megpróbálják lelőni. A merénylők azonban Fico és Trump esetében is a vak véletlennek köszönhetően lényegében felsültek. A véletlen viszont Albert Einstein megfogalmazásában „Isten eszköze, hogy névtelen maradjon. Tudd, hogy semmi sem történik véletlenül!”
Ha hihetünk a zseniális tudósnak, akkor a látszólag véletlen történések valójában sorsszerűen elrendezett dolgok. Ezek szerint például születésünk és a világban a létünk sem a puszta véletlen műve. Holott például felmenőink egymásba gabalyodásának körülményei legtöbbször látszólag nagyon is esetlegesek voltak. De mégsem lehetett véletlen, hogy a serdülőkorú nagymamám cekkerének a füle a piacon éppen akkor szakadt le, amikor egyetemista nagyapám ott állt a közelben sült kolbászért sorban, hogy segíthessen az ismeretlen lánynak a szétgurult krumplit összeszedni. A fiatalokat egy trehány műanyag fröccsöntő selejtes szatyra hozta össze. És az ő véletlen találkozásuk gyümölcseként mosolygott rá húsz évvel később anyám a vonaton leendő párjára, az apámra, aki – minő véletlen – lekéste a korábbi járatot.
Az ilyen és ehhez hasonló, jelentéktelennek tűnő, ám sorsfordító mozzanatok nem véletlen véletlenek, amelyeknek láncolata a történelem menetét is alakítja. Nem volt puszta véletlen például, hogy 1051-ben Búvár Kund olyan masszív, strapabíró fúróval lékelhette meg Pozsonynál lll. Konrád német-római császár dunai hajóit, amely szerszámot alighanem ma a barkácsboltok kínálatában is extra minőségű áruként ajánlgatnák. És ki tudhatja, miként alakult volna az ország sorsa, ha a birodalma megerősítése közepette Mátyás királynak 1490-ben Bécsben a mérgezett füge helyett, mondjuk, inkább ártalmatlan almára támad gusztusa. A halálát követő zűrzavar sem véletlenül torkollott azután a mohácsi tragédiába.
A véletlen szeszélyének tudható be – bizonyos megközelítésben – az 1848–49-es szabadságharc bukását követő kiegyezés is. 1853-ban a fiatal Ferenc József császár ellen egy magyar szabósegéd kísérelt meg merényletet, de a kés a fenség nyakát takaró galléron megcsúszott, így a szúrás nem volt halálos. A történelem folyását ez esetben véletlenül egy apró ruhakiegészítő tartotta irányban. Nem úgy 1914-ben, amikor Ferenc Ferdinánd trónörökös sofőrje Szarajevóban véletlenül éppen azon az utcasarkon fékezett a hercegi pár autójával, ahol a tömegben Gavrilo Princip szerb diák állt, és így lőhetett. A következmény egy világháború sok szenvedéssel és sok millió halottal, Trianonnal.
A véletlenek összjátékára vezethető vissza Rákosi Mátyás tündöklése is. A hírhedt felforgató kommunistát Horthy idején az orosz sereg által 1849-ben zsákmányolt magyar hadizászlókért cserébe a börtönből kiengedték és kiadták Moszkvának. A nagy felforgató Sztálin legjobb tanítványaként 1945-ben térhetett vissza és hozta ránk kitelepítésekkel, padlássöpréssel, ÁVH-val a nevéhez köthető vészkorszakot. 1994-ben Horn Gyula választási győzelméhez pedig hozzájárult emlékezetes autóbalesete, amely után a politikus fejét rögzítő, látványos vaspánttal sokakból kiváltotta a szavazatokban kamatozó együttérzést. Ehhez hasonló áldozati szerepbe csöppent most Donald Trump is a fülén a ragtapasszal. Feltehetően ő is a billegő szavazók egy részének elnyeri a rokonszenvét, amely a győzelmét eredményezheti. Az ő esete is bizonyság rá, hogy a megdicsőülést és a világot fenekestül felfordítani képes halált sokszor szó szerint egy véletlenül odasodródott hajszál választja el egymástól.
A nagy ókori gondolkodó, Hioszi Tatiosz már több mint kétezer éve leszűrte a máig érvényes élettapasztalatot, amely szerint „amit véletlennek nevezünk, az jutalom vagy büntetés, kinek-kinek a pillanat törvénye szerint”.
A szerző újságíró
