Elsöpörték az oroszok a nyugati oktatókat

Immár menetrendszerűen csapnak le az ukrán célpontokra az orosz Iszkander-M rakéták, ám ezúttal egy, a tízes skálán legalább kilences fokozatú veszteséget okoztak az ukránoknak – írja a TASZSZ. Mint a hírügynökség tudósításából egyebek mellett kiderül, az irányzók most a nyugati országok oktatóinak és zsoldosainak a bázisát intézték el. A harkovi régióban. végrehajtott akcióban legkevesebb ötven ember vesztette életét – jelentette az orosz védelmi minisztérium.

Fontos megjegyezni, az oroszok gyakorlatilag vadásznak a nyugati zsoldosokra, specialistákra és harci eszközökre – legyenek azok drónok, kézifegyverek vagy nehéz páncélosok. Utóbbiakból amúgy idén már komoly kiállítást is rendeztek Moszkvában.

Elolvasom a cikket