Megérkeztek Szlovákiába az első amerikai F–16-os vadászgépek

MH/ MTI
2024. július 23. kedd. 21:53

A szlovák védelmi minisztérium közleménye szerint az új F–16-osok jelentősen megnövelik és hatékonyabbá teszik Szlovákia önvédelmi képességét.

Szlovákia 2018-ban, Peter Pellegrini kormánya idején döntött arról, hogy az ország 14 F–16 Block 70/72 típusú amerikai vadászgépet vásárol MiG–29-es típusú, szovjet gyártmányú vadászgépeinek felváltására. Az akkor közzétett adatok arról szóltak, hogy a 14 amerikai gépért, a pilóták kiképzéséért, a gépekhez tartozó munícióért, valamint logisztikai költségként a következő években 1,589 milliárd eurót (619,71 milliárd forint) fizetnek, ami a legmagasabb összeg, amelyet Szlovákia eddigi történetében a légierő modernizálására jóváhagytak.

A gépek átadása azonban két évet csúszott, mert a koronavírus-járvány miatt, majd a chipgyártáshoz nélkülözhetetlen félvezetőhiány miatt nem tudott haladni gyártásukkal az amerikai fél.

Az új vadászgépek megérkezése azért is bír nagy jelentőséggel, mert Szlovákia már tavaly tavasszal átadta a teljes, 13 vadászgépből álló MiG–29-es flottáját Ukrajnának, így azóta a lengyel, a cseh és a magyar hadsereg vadászgépei látták el a szlovák légtér védelmét.

A jelenleg államfő Pellegrini kijelentette, hogy az új gépek jobb együttműködést tesznek lehetővé a NATO-n belüli partnerországokkal.

A többi új F–16-osnak a tervek szerint két éven belül kell megérkeznie Szlovákiába.

Elolvasom a cikket