Minden második magyar Orbán-párti

A Fidesz-KDNP megőrizte előnyét (47 százalék), miközben a Tisza Párt az EP-választás óta nem szerzett újabb szavazókat (29 százalék), Gyurcsány Ferenc pártja pedig nem veszített többet (8 százalék). Mindeközben Orbán Viktort két és félszer többen (49 százalék) tartják a miniszterelnöki pozícióra legalkalmasabb személynek, mint Magyar Pétert (19 százalék), illetve hétszer többen, mint Dobrev Klárát (7 százalék) – derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásából – írta meg az origo.hu.

Változatlanul a Fidesz-KDNP vezeti a pártversenyt júliusban is:

egy országgyűlési választáson a szavazatok 47 százalékát szerezné meg,

ami ugyan 2 százalékponttal magasabb, mint a júniusi európai parlamenti választási eredménye, de valójában hibahatáron belüli elmozdulás. Mindeközben úgy tűnik, hogy révbe ért a baloldali térfél tavaszi átrendeződése. A Tisza Párt 29 százalékos támogatottsággal rendelkezik (júniusban közel 30 százalékot ért el), a DK-MSZP-P koalíciója pedig megismételné az EP-választáson elért 8 százalékos eredményét. A Mi Hazánk Mozgalom magabiztosan a bejutási küszöb felett áll, akár 9 százalékot is elérhetne egy most vasárnapi országgyűlési választáson (az EP-választáson közel 7 százalékot ért el). Az EP-választáson mandátumot nem szerző pártok közül a Kétfarkú Kutya Pártnak lenne a legnagyobb esélye (5 százalék) bejutni a parlamentbe (júniusban közel 4 százalékot ért el), ugyanakkor a többi mikropárt támogatottsága már együttesen is csak 2 százalék (az EP-választáson még 7 százalék felett voltak).

Tanulságos az egyes politikai vezetők miniszterelnöki alkalmasságának megítélése is. Egy esetleges országgyűlési választás potenciális kormányfőjelöltjei közül

egyértelműen Orbán Viktort tartják a magyarok a legnagyobb arányban (49 százalék) Magyarország vezetésére a legalkalmasabbnak.

A választás óta új európai pártszövetséget alapító és békemisszióra induló magyar kormányfő pozitív megítélése ebben a kérdésben még a kormánypártok népszerűségét is meghaladja.

A legnagyobb ellenzéki párt vezetőszemélyét, Magyar Pétert mindössze a magyarok 19 százaléka tartaná a legalkalmasabb kormányfőnek. Ez azt is jelenti, hogy a Tisza Párt szimpatizánsainak legalább harmada a politikus személyétől függetlenül, vagy annak ellenére támogatná a választás óta diszkóbotrányba keveredett Magyar Péter pártját.

A Dobrev Klárát legalkalmasabb miniszterelnöknek tartók aránya (7 százalék) sem nagyobb a DK-MSZP-P szavazótáboránál, és a Mi Hazánk szavazóinak arányához képest is csak fele annyian (4 százalék) vannak, akik Toroczkai Lászlóban látják a legalkalmasabb kormányfő személyét.

Elolvasom a cikket