Párizs 2024 – Az eddigi legátfogóbb doppingellenőrzés a vizes sportok művelőinél

MH/ MTI
2024. július 23. kedd. 23:12

A vizes sportokat összefogó világszövetség, a World Aquatics (WA) keddi bejelentése szerint január elseje óta összesen 2145 doppingellenőrzést végzett, és „sikeresen végrehajtotta történetének legátfogóbb és legszigorúbb tesztelési programját a 2024-es párizsi olimpiai játékok előtt”.

A WA közleményében kiemelte, hogy a versenyen és azon kívül végzett tesztek széles skáláját felölelő programot a Nemzetközi Tesztelő Ügynökség (ITA) tervezte és valósította meg.

A más doppingellenes szervezetek által végrehajtott ellenőrzéseket is figyelembe véve a Párizsban versenyző „vizeseket” átlagosan 3,4-szer tesztelték, a legtöbbször a kínai úszókat kötelezve mintaadásra. Ez év január 1. óta a Párizsban induló 31 kínai úszót legalább tízszer tesztelték, versenyen kívül mindegyiküket legalább nyolc alkalommal. A mintákat a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség, a WADA által akkreditált európai laboratóriumban elemezték – áll a dokumentumban. Ugyanebben az időszakban az ausztrál úszókat átlagosan négyszer, az amerikaiakat pedig hatszor ellenőrizték.

Az ITA a Nemzetközi Olimpiai Bizottság megbízásából 2024-ben Párizsban, az olimpián folytatja a kiterjedt doppingellenes program megvalósítását.

Elolvasom a cikket