Szilágyi Áron már olimpiai lázban ég

MH/ MTI
2024. július 23. kedd. 12:39

A vívóterem bejáratánál a magyar vívás egyik legendája, Sákovicsné Dömölky Lídia – aki éppen hatvan éve, az 1964-es tokiói ötkarikás játékokon lett aranyérmes a női tőrcsapat tagjaként – várakozott.

„A térdem fáj, valami porcproblémám van, de vívók között mindig életre kelek. Lehet, hogy egy régebbi sérülés újult most ki valami miatt. Bevallom, nehezen élem meg a viszonylagos mozdulatlanságot, nem járok-kelek, mint általában, úszni sem merek, csak otthon tornázom. Nagy boldogság, hogy meghívtak erre az alkalomra. Mi annak idején babonából nem jósolgattunk a nagy versenyek előtt, de én talán kimondhatom, hogy sokat várok a fiatal, tehetséges csapattól még akkor is, ha nagyon erős a mezőny” – mondta az MTI-nek.

Miközben készültek a közös csapatfotók, a versenyzők válaszoltak az újságírók kérdéseire. Az olimpián elsők között, már szombaton pástra lépő férfi kardozók vezetőedzője, Sárközi Gergely így nyilatkozott:

„Nagyszerű, hogy a férfi kard kezd, nem kell sokáig várni a szereplésre. Én azt sem bánnám, ha már most pástra léphetnének a fiúk, mert készen állnak a versenyre” – mondta az MTI-nek.

Gémesi Csanád úgy fogalmazott, a második olimpiája előtt áll, és már nagy izgalommal várja.

„Valójában ez lesz az első igazi olimpiám, mert Tokió a koronavírus-járvány miatt különleges volt, nézők nélkül zajlott. Akkor csak csapatban vívtam, most pedig már az egyéni versenyen is indulok. A helyszín közelsége miatt a családtagjaim is a lelátón szurkolnak majd, ami jó érzéssel tölt el” – fogalmazott Gémesi, a Tokióban bronzérmes, világbajnok kardcsapat tagja.

Csapattársa, a háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áron már párizsi helyszíni tapasztalatairól is beszámolt az edzésen.

„Amikor megnyitott az olimpiai falu, lehetőségem volt a magyar delegáció tagjaként felfedezni, a szobákat, az edzéshelyszíneket és még a mosodát is megnézni, igaz, a versenyhelyszínre nem jutottam be. A város már olimpiai lázban ég, és azóta én is” – hangsúlyozta Szilágyi Áron. Hozzátette, a felkészülés utolsó szakaszában már minden az ötkarikás játékokra emlékeztette, a felszerelés átvétele és a sajtónyilvános edzés is fokozza benne a kellemes feszültséget.

Az edzést megtekintette Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár és Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke is, akik elbeszélgettek a versenyzőkkel.

A magyar vívócsapat:
férfi kardcsapat: Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád – tartalék: Rabb Krisztián
férfi párbajtőrcsapat: Siklósi Gergely, Koch Máté, Andrásfi Tibor – tartalék: Nagy Dávid
női kardcsapat: Márton Anna, Pusztai Liza, Szűcs Luca – tartalék: Battai Sugár
férfi tőr: Dósa Dániel
női tőr: Pásztor Flóra
női párbajtőr: Muhari Eszter

Elolvasom a cikket