Utolsó lehetőség jelentkezni a Nemzeti Tehetség Programra

MH/ MTI
2024. július 23. kedd. 11:30

A kormány a nehéz gazdasági helyzetben is segíti a fiatalokat tehetségük kibontakoztatásában. Ez nem kiadás, hanem befektetés, ami meg fog térülni. A tudás előrébb viszi az egyént és a nemzetet. A fiatalokat támogatni kell és ez a tehetséggondozásban meg is valósul – mondta a helyettes államtitkár.

A tehetség program másfél évtizede működik és egyre bővül, a kormány növelte az erre fordítható forrásokat, de az 1 százalékos felajánlások is jelentősen hozzájárultak a program növekedéséhez. Eddig csaknem 20 ezer projekt valósult meg több mint 35 milliárd forint értékben. Idén is több mint 3,5 milliárdot költ erre a kormány, s ezen a programon kívül is számos tehetséggondozási forma működik – tette hozzá.

Még egy hétig lehet pályázni 14 kategóriában 2,7 milliárd forint összértékben, 7 meghívásos és 7 nyílt pályázatot hirdettek meg. A nyílt pályázatok nagyrészt ösztöndíjakra vonatkoznak és egyének, illetve intézmények pályázhatnak a köz- és felsőoktatási, múzeumi, illetve civil szférából. A tavalyi évhez hasonlóan idén is több forrás jut tanulmányi versenyekre, illetve a természettudományi területre. A programok évről évre 300-350 ezer fiatalt érnek el – mondta a szakember.

A Nemzeti Tehetség Programra többek között az emet.gov.hu oldalon lehet jelentkezni – tette hozzá.

A helyettes államtitkár kiemelte a STEM-programot, amely összekapcsolja a felsőoktatást és a középiskolát, ennek keretében egyetemek hívnak meg középiskolásokat, 11. osztálytól lehet jelentkezni a négyszer féléves programra.

Elmondta: idén megújul a Nemzeti Tehetség Program: mérik a tehetséget s követik az útját, hogy kiderüljön, hol van még szükség további segítségre. Továbbá őszre elkészül a tehetségtérkép, amely megmutatja, hogy egy adott régióban egy adott érdeklődési irányra vonatkozóan hol működik tehetséggondozási program.

Várhatóan augusztus végén megjelenik a tehetséggondozó tanároknak szóló pályázat is – tette hozzá Nagy-Vargha Zsófia.

Elolvasom a cikket