ENSZ: Egyre inkább lehetetlennek tűnik az éhínség 2030-ig való felszámolása

MH/ MTI
2024. július 24. szerda. 22:18

2023-ban hozzávetőlegesen 733 millió ember szembesült éhínséggel vagy éhínséghez hasonló körülményekkel konfliktusok, éghajlatváltozás és gazdasági válságok miatt. Ez globális viszonylatban minden tizenegyedik embert jelenti, Afrika tekintetében pedig minden ötödiket – áll a római székhelyű Élelmezési és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO) élelmezésbiztonságról és a táplálkozás globális helyzetéről szóló legfrissebb éves jelentésében.

„Ma rosszabb helyzetben vagyunk, mint kilenc évvel ezelőtt, amikor kitűztük a célt az éhínség 2030-ig való felszámolására” – mondta David Laborde, a FAO igazgatója. Elmondása szerint ugyan számos régióban előrelépést tettek, de a helyzet globális szinten rosszabbodott. Az éghajlatváltozás és a regionális háborúk az egy évtizeddel ezelőtti elképzelésekhez képest sokkal súlyosabb kihívást jelentenek – tette hozzá.

A jelentésben kifejtik: amennyiben a jelenlegi tendenciák folytatódnak, az évtized végére csaknem 582 millió ember lesz krónikusan alultáplált.

A megfelelő minőségű élelmiszerhez való hozzáférés biztosítása szintén megtorpant az elmúlt három évben. A világ népességének 29 százaléka, 2,33 milliárd ember mérsékelt vagy súlyos élelmiszerhiánytól szenved. Az egyenlőtlenségek jól kimutathatók: az alacsony jövedelmű országokban az emberek 71,5 százaléka nem engedhette meg magának az egészséges táplálkozást, míg a magasabb jövedelmű országokban mindössze 6,3 százalék nem táplálkozott egészségesen.

Az éhínség kirívó jelenség, ezzel szemben a rossz táplálkozás alattomos folyamat, amely egész életre megkárosíthatja az embert, visszavetheti a csecsemők és gyermekek testi és mentális fejlődését, a felnőtteket pedig sebezhetővé teszi a fertőzésekkel és a betegségekkel szemben.

Az élelmiszerbiztonsággal és az egészséges táplálkozással összefüggő nemzetközi segélyezés éves összege 76 millió dollárt tesz ki, ami a világgazdaság évi gazdasági teljesítményének 0,07 százalékát teszi ki – mutatt rá Laborde.

Úgy gondolom, hogy jobban is beválthatnánk az ígéretünket egy olyan világ megteremtésére, ahol senki sem éhezik – szögezte le az ENSZ-tisztségviselő.

Elolvasom a cikket