Felvételi: Immár második éve több mint 90 ezren jutottak be a megújult, versenyképes magyar felsőoktatásba

MH/MTI
2024. július 24. szerda. 20:47

Immár második éve több mint 90 ezren jutottak be a megújult, versenyképes magyar felsőoktatásba – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) szerdán este, a felsőoktatási ponthatárok kihirdetése után.

„Kiemelendő, hogy minden második egyetemista vidéki egyetemre nyert felvételt. Az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően tízből nyolc felvett állami ösztöndíjasként kezdheti meg tanulmányait” – olvasható a közleményben.

A szaktárca közlése szerint a megújult felvételi növelte az egyetemek autonómiáját, és a felvételizők választási szabadságát. „Ezt mutatja az is, hogy az egyetemek választhattak mind az ötödik tanulmányi és érettségi tantárgy szakonkénti elfogadásakor, az emelt vagy középszintű érettségi szükségességének kérdésében, valamint a pontok egy ötödét adó intézményi 100 pont jogcímeiben is” – tartalmazza a közlemény.

Hozzátették: ez tükröződik abban is, hogy a jelentkezőnek akár minden jelentkezési helyén különböző pontszáma lehet.
Akiknek most nem sikerült bejutnia valamely megjelölt felsőoktatási intézménybe, július 30. és augusztus 7. között, a pótfelvételi eljárás keretében ismét jelentkezhet – tájékoztatott a szaktárca.

Elolvasom a cikket