Hollandiában 6 év börtönbüntetésre ítéltek egy menedékkérőt, aki hagyta megfulladni újszülött gyermeké

MH/ MTI
2024. július 24. szerda. 19:39

Az arnhemi bíróság szerint Hamdi A. egy nappal azután, hogy 2023 októberében megszülte kislányát, fürdetés közben elengedte a kádban, aminek következtében a csecsemő megfulladt. A bíróságon valló szemtanúk arról számoltak be, hogy látták, amint a gyermek a víz alatt fekszik, és amikor kiemelték, a kislány levegő után kapkodott, orrából, szájából és füléből víz folyt. Az anya nem fogadott el semmilyen segítséget és nem tett semmit a kislánya megsegítésére. A nyomozók szerint a halál oka fulladás volt, de a kihűlés is szerepet játszott abban, hogy a gyermek az életét vesztette.

A hírportál szerint az anya tagadja, hogy bármi rosszat tett volna, indítéka egyelőre tisztázatlan. A menedékkérő nő ezt megelőzően három alkalommal is szült. Az ügyészség szerint ez a gyermek nem kívánt volt, az elítélt korábban abortuszhoz kívánt folyamodni, de a terhességet már nem lehetett megszakítani.

A vádlott vizsgálata során nem találtak pszichés betegségre utaló jeleket. A bíróság figyelembe vette, hogy a nő Szomáliából menekült Hollandiába, nem beszél hollandul, és írástudatlan.

„Ez különösen nehézzé teszi majd számára a fogvatartást, nehezebbé, mint egy átlagos fogvatartott számára, továbbá együtt kell élnie azzal a ténnyel, hogy ő a felelős a lánya haláláért” – mondta ki a bíróság az ítélet kihirdetésekor.

Elolvasom a cikket