Kiderült: Ezek Katalin hercegné tervei

Katalin hercegné még nem tér vissza a hivatalos feladataihoz, továbbra is kezelések alatt áll a rákos megbetegedése miatt. Mostanra az is kiderült, hogyan tervezi a következő heteket.

Kiderültek Katalin hercegné tervei

Nyilvánosságra kerültek Katalin hercegné és Vilmos herceg nyári tervei. Mivel a hercegné továbbra is távol marad a hivatalos feladataitól, a terveik szerint a következő hetekben Vilmos is így tesz majd, hogy a gyerekeikkel tölthessenek egy kis időt.

„Wimbledon lehet Katalin hercegné utolsó nyilvános szereplése a nyáron, de az embereknek nem kell aggódniuk, ez nem jelenti azt, hogy bármilyen aggasztó változás történt volna az állapotában”

– mondta Charlie Lankston.

A háromgyerekes anyuka július 14-i megjelenése a tenisztornán nagyon várt esemény volt, bár csak az utolsó pillanatban vált biztossá, hogy ott lesz. Ez volt a második nyilvános szereplése azóta, hogy márciusban bejelentette rákdiagnózisát. Az első a Trooping the Colour ünnepségen volt, ami így a szokásosnál is nagyobb érdeklődésre tartott számot. Sokan számítottak arra, hogy az Ascot Derbyn is tiszteletét teszi, de ott végül nem jelent meg.

A királyi bennfentes elmondta, hogy a 42 éves Vilmos és a 42 éves Katalin „egy kis szabadságot vettek ki a nyár folyamán”, hogy élvezzék a szünetet három gyerekükkel, György herceggel, – aki nemrég lett 11 éves – Saroltával és Lajossal, amíg azok nem járnak iskolába.

„Tartsuk szem előtt, hogy Katalin még nem gyógyult meg teljesen”

– mondta. Charlie megemlítette, hogy a pár vakációs tervei között valószínűleg szerepel, hogy Norfolkban lévő otthonukban töltsenek egy kis időt, és „valószínűleg” meglátogatják Károly királyt és Kamilla királynőt Skóciában.

A walesi hercegnő azután hozta nyilvánosságra diagnózisát, hogy 2023. december 23-i megjelenését követően hónapokra eltűnt a nyilvánosság elől. A találgatások azután erősödtek fel, hogy a királyi hivatalnokok január 17-én bejelentették, hogy a leendő királyné tervezett hasi műtéten esett át. A hercegné végül videóüzenetben osztotta meg rákdiagnózisát, habár azt nem árulta el, pontosan milyen rákkal küzd, ám azt igen, hogy megelőző kemoterápiás kezelésben részesül. „Időbe telt, hogy mindent elmagyarázzunk Györgynek, Saroltának és Lajosnak a számukra megfelelő módon, és hogy megnyugtassuk őket, hogy minden rendben lesz” – mondta akkor a hercegné.

Elolvasom a cikket