NOB-ülés: E-sport olimpia Szaúd-Arábiában 2025 és 2037 között

MH/MTI
2024. július 24. szerda. 7:55

A döntés történelmi, több szempontból is, hiszen a jövő évi lesz az első e-sport olimpia, s eddig arra sem volt soha példa, hogy egy házigazda 12 éves időszakra elnyerje a rendezés jogát.

David Lappartient, a NOB e-sport bizottságának tavaly októberben kinevezett elnöke kiemelte, hogy az e-sport olimpián fizikai és elektronikus sportjátékok is lesznek. Az esemény gyakoriságával kapcsolatban megjegyezte, hogy első körben 2025-től minden páratlan évben lehetne megtartani, de ez még vizsgálatra vár, és „meglátjuk, miként tudják mindezt valóra váltani szaúdi barátaink”.

Az olajban gazdag királyság az elmúlt évtizedekben – többek között azért, hogy csökkentse függőségét az olajból származó bevételektől – jelentős sporteseményeket szervezett és tervez megrendezni, utóbbiak közé tartozik például 2034-ben a labdarúgó-világbajnokság.

Thomas Bach, a NOB elnöke ismételten hangsúlyozta, hogy az e-sportok olimpiája teljesen elkülönül a klasszikus olimpiai játékoktól és külön finanszírozás alá esik. A német sportdiplomata – üzenve az arab országbeli jogsértések miatt felszólalóknak – kitért arra is, hogy a szaúdi rendezéssel és partnerséggel teljes mértékben megvalósul az Olimpiai Charta és az ötkarikás értékek betartása.

A NOB azt is közölte, hogy bizonyos feltételek mellett már szerdán szavaz a 2030-as téli játékok odaítélésével kapcsolatban. Az ötkarikás testület korábban a francia Alpok pályázatát választotta ki, de a végleges döntést egyelőre bizonytalanság övezi, mivel jelenleg Franciaországnak nincs többségi kormánya, így a NOB az előírt garanciákat nem kapta meg.

„Megerősített kormánygarancia nélkül nem valósulhat meg a feltétel nélküli szavazás. A franciák alkotmányos okokból nem adhatják nekünk ezt a garanciát, mi pedig feltételekhez kötjük a szavazást” – mondta Bach.

Elolvasom a cikket