Szijjártó Péter: Magyarország és Románia közlekedési megállapodást írt alá

MH/ MTI
2024. július 24. szerda. 21:01

A tárcavezető a román közlekedési és infrastruktúraügyi miniszterrel, Sorin Grindeanuval lefolytatott tárgyalása után azt közölte, hogy megállapodást írtak alá, amelynek értelmében a két ország kormánya megkezdi a Szegedet Temesvárral összekötő vasútvonal építésének az előkészületeit annak érdekében, hogy európai forrásokra pályázhassanak.

A dokumentum rögzíti egy közös munkacsoport létrehozását, továbbá a megvalósíthatósági tanulmány mielőbbi elkészítését is.

„A Szeged és Temesvár közti vasúti összeköttetés egyértelműen érdeke mindkét országnak, gazdasági és nemzeti szempontból egyaránt” – vélekedett.

Szijjártó Péter tájékoztatása szerint megállapodás született arról is, hogy 2027-ig újabb határátkelőhely épül Magyarország és Románia között Kübekházánál.

Elmondta, hogy a két kormány elkészítette és már be is adta a Magyarcsanád és Csanád közötti Szent Gellért híd újjáépítésére vonatkozó pályázatot az Európai Unióhoz, s ez kifejezetten jó értékelést kapott, úgyhogy várják a felek a szeptemberi eredményhirdetést.

„Tehát a magyar–román határ menti együttműködés szövetei így most még sűrűbbek lesznek, lesz még több út, lesz remélhetőleg híd és újabb vasúti összeköttetés is” – jelentette ki.

„Hiszen ne felejtsük el, a szomszédokkal mindig jobb jóban lenni, mint rosszban. És különösen igaz ez akkor, amikor a szomszéd ország területén nagy magyar nemzeti közösség él” – fűzte hozzá.

A miniszter hangsúlyozta, hogy a két szomszédos ország ezer szállal kötődik egymáshoz, a határ menti együttműködés szövetei igen sűrűek.

„Egyrészt rendkívül élénk a gazdasági-kereskedelmi együttműködés, másrészt pedig az Erdélyben, Székelyföldön élő magyarság, illetve a nálunk élő román közösség is folyamatosan utazik a határon keresztül, ezért mindkettőnknek az a nemzeti érdeke, hogy Románia minél előbb tagja legyen a schengeni övezetnek” – szögezte le.

Ennek kapcsán pedig arról számolt be, hogy a magyar kormány az idei soros európai uniós elnöksége alatt próbál minél több lépést megtenni annak érdekében, hogy a két ország határán megszűnjön végre az ellenőrzés, megszűnjenek a hosszú sorok, valamint használatba lehessen venni az összes olyan utat, amelyek egyelőre zárva vannak, mert nincsen rajtuk „határőr bódé”.

Elolvasom a cikket