Úgy elverte a lovat, mint Lúdas Matyi Döbrögit

A 39 éves díjlovagló Charlotte Dujardin az angol sport kiemelkedő alakja, aki a 2012-es londoni, a 2016-os riói és a 2021-es tokiói olimpián összesen hat érmet (3 aranyat, 1 ezüstöt és 2 bronzot) szerzett. Úgy nézett ki, hogy Versailles-ban – ahol jövő héten az olimpia lovasversenyeit rendezik – tovább gyarapíthatja gazdag éremgyűjteményét.

Egy „jóakarója” azonban egy két évvel ezelőtt, edzésen készült videófelvétellel feljelentette Dujardin a nemzetközi szövetségnél. A vizsgálat ugyan még nem zárult le, de kedden FEI bejelentette, hogy a videófelvétel alapján Dujardin nem biztosította lova jóllétét, sőt ezzel ellentétes magatartást tanúsított, ezért ideiglenesen féléves eltiltást szab ki a versenyzőre.

A Dujardin ellen a FEI-hez hivatalos panaszt benyújtó felperest képviselő holland ügyvéd szerint a videó azt mutatja, hogy Dujardin ostorral erősen megver egy lovat. „Ügyfelem tisztában van azzal, hogy ennek a panasznak messzemenő következményei lehetnek Dujardin számára, beleértve a fegyelmi szankciókat is. Ügyfelemnek hosszasan kellett gondolkodnia azon, hogy felhívja-e az állatbántalmazásra a figyelmét ilyen módon. Végül úgy döntött, egy állatkínzó ne nyerjen újabb olimpiát” – mondta Stephan Wensing, aki ügyfele nevét nem árulta el.

Amíg nem láttam a videót, azt hittem, hogy lehet, hogy egy állatvédő túlzott érzékenysége, s eszembe jutott, hogy negyvennégy éve, egy magyar fogathajtót akartak kizárni túlzott ostorhasználat miatt a windsori világbajnokságon, de akkor még nem voltak ilyen szigorú szabályok.

A videót szerdán több angol média is közölte, amelyen jól látható, hogy az olimpiai bajnoknő egy 19 éves diáklánynak és lovának tart edzést a fedett lovardájában. A csarnok középén álló Dujardin nem volt megelégedve a ló mozgásával, azt monda a diáknak: „A lovadnak jobban fel kell emelnie a lábát a vágtában”. Ezután elvett egy hosszú ostort, és egy perc alatt huszonötször megütötte a lovat, néhányszor keményen.

„Mélységesen szégyellem magam, abban a pillanatban jobb példát kellett volna mutatnom. Ami történt, az teljesen szokatlan volt, és nem tükrözi, hogyan készítem fel a lovaimat vagy edzem a tanítványaimat, de nincs mentség. Őszintén sajnálom a tetteimet, és csalódott vagyok, amiért mindenkit cserbenhagytam, beleértve a brit csapatot, a szurkolókat és a szponzorokat is” – írta Dujardin nyilatkozatában, akinek fényes pályafutására árnyék vetült, s nem teljesülhet célja, hogy minden idők legsikeresebb brit női sportolója legyen az olimpiákon.

Elolvasom a cikket