Biden rájött, hogy nem csak a 80 éveseké a világ

„Úgy döntöttem, hogy az előrelépés legjobb módja, ha átadom a fáklyát a fiatalabb generációnak, és ez a legjobb módja a nemzet egyesítésének”– fogalmazott az elnök tízperces, az országos televíziókban is közvetített megszólalásában. A visszalépéséhez vezető, elmúlt hetekben történtekkel kapcsolatban kijelentette, világossá vált számára, hogy egységre van szükség a pártjában. Hangsúlyozta, hogy a második elnöki ciklusra is voltak tervei, de megfogalmazása szerint semmi, a személyes ambíció sem lehet fontosabb a demokrácia megmentésénél.

Joe Biden ismét támogatásáról biztosította alelnökét, Kamala Harrist mint elnökjelöltet, akit tapasztaltnak, keménynek és a posztra alkalmasnak nevezett. „Amerika határvonal előtt áll. A most meghozott döntések meghatározók lesznek az amerikai nemzet és a világ számára egyaránt a következő évtizedekben” – hangoztatta.

Joe Biden közölte, az elnöki mandátumából hátralévő hat hónapban hivatali feladataira kíván összpontosítani. Tervei között említett gazdasági intézkedéseket, többi között a gyógyszerek elérhetőségének javítását, az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés szélesítését, valamint klímapolitikai lépéseket és a szövetségi Legfelsőbb Bíróság reformját.

Elolvasom a cikket